Két színháza lesz Debrecennek

2022.03.27. 20:05

Májusban nyithatja meg kapuit közönsége előtt a Csokonai Fórum – fotókkal

A tervek szerint májusban kitárja kapuit színházkedvelő közönsége előtt a Csokonai Fórum, amellyel egy új, modern kialakítású színházzal gazdagodik Debrecen városa.

Fotós: KISS ANNAMARIE HAON

Fotós: KISS ANNAMARIE HAON

- Elszorul a szívem, hogy van olyan hely, ahol színházat rombolnak. Itt, Debrecenben színházat építünk és nyitunk meg. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekünk a színház világnapján van mit ünnepelnünk – fogalmazott Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója vasárnap este. A világnap alkalmából a Csokonai legrégebbi bérleteseit egy bejárással egybekötött előadásra invitálták.

 

Papp László polgármester köszöntőjében elmondta: az új létesítményt részben egy magyar-román együttműködéssel, részben a kormányzat és az önkormányzat támogatásával alakítják ki. - Nehéz idők járnak, hiszen a szomszédban háború dúl, amelynek hatásait itt is érezhetjük. Menekültek százezrei fordulnak Nyugat-Európa irányába, sokan hazánkon keresztül. Az azt megelőző években pedig egy világjárvány nehezítette, keserített életünket, amely kifejezetten nem volt ideális a színművészet számára, hiszen színházaink zárva voltak – idézte fel a városvezető. - Mi ezt az időszakot építkezésre használtuk. Nagyon szerencsés az a város, amelynek megadatik, hogy most, ezekben a nehéz időkben is tudjon a kultúrára figyelmet fordítani és azt fejleszteni. Debrecen ezen városok közé tartozik, ahol két nagy kulturális fejlesztés is zajlik. Az egyik a Csokonai Színház 160 éves épületének felújítása, a másik pedig egy modern, új színház, a Csokonai Fórum befejezése – hangsúlyozta.

Fotók: Kiss Annamarie

 

Kósa Lajos országgyűlési képviselő beszédében felidézte: 1860-as években indult el az a folyamat, amelynek eredményeként egy kőszínházat épített Debrecen szabad királyi városában, amely 1865-ben el is készült. Ez volt a Csokonai Színház. - Nagyon büszke vagyok arra, hogy elődeink így határoztak. Hiszen aki színházat épít, az a jövőbe tekint. Annak lesz kultúrája, lesz műveltsége. És nagyon büszke vagyok arra, hogy az első olyan vidéki városa vagyunk Magyarországnak, ahol kettő színházat építünk – fogalmazott a honatya. A társulatot pedig arra bíztatta, hogy töltsék meg minél több, minél jobb tartalommal az új intézményt. - Csak akkor van jövőnk, hogyha jó iskolánk, jó színházunk van, ahol van könyvtárunk, és van egy gyönyörű városunk, amiben most már két színház is van – zárta gondolatai Kósa Lajos.

Kósa Lajos
Forrás: Kiss Annamarie

A beszédeket követően köszöntötték a társulat két, idén állami elismerésben részesült tagját: Csikos Sándort és Bakota Árpádot.

 

A mintegy 9 ezres komplexumban helyet kap többek között egy kamaraszínház, amely Latinovits Zoltán nevét viseli és akár 500 néző befogadására is alkalmas lesz, továbbá egy stúdiószínház is, amelyet Kóti Árpádról neveztek el. 

 

BS


Borítókép: Kiss Annamarie

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában