Hozott anyagból elsőrangú matéria

A járvány ideje alatt csendben hetvenéves jubileumához érkezett a debreceni intézményes operajátszás. Nem a legjobb idők járnak mostanság ebben a műfajban sem. Miközben nagyszabású épületrekonstrukciók zajlanak (Ybl-palota, Csokonai Színház), éles sajtóviták bontakoznak ki a vidék és a főváros operai vezetői között, leginkább a párhuzamos működés méltányos feltételeinek biztosítása ügyében. Ugyanakkor a tehetséges énekes-utánpótlás lehetőségek után sóvárog. Debrecen kavicsot dobott a vízbe, amikor Verdi középső alkotói korszakának egyik legnépszerűbb darabja, A trubadúr előadása mellett döntött. 

Ebben a pillanatban nincs megfelelő operai játszóhely a városban, ezért erős kompromisszumok árán a Kölcsey Központ nagyterme fogadta be az előadást. Mivel ennek színpada zenekari árokkal nem rendelkezik, fel kellett áldozni a nézőtér felét. 

Az előadást rendező Gemza Péter érdeme, hogy éppúgy bízott a darab zenei értékeiben, mint a közönség érdeklődésében, ezért nem terhelte a színpadra állítást „halványlila” koncepcióval, világmegváltó ötletekkel. 

A trubadúr nem kusza és ellentmondásos sztorija miatt vált népszerűvé, hanem zseniális dallamai, pezsgő dramaturgiája és máig érvényes mondanivalója révén. A mai nézőt is megérinti a gyermeki szeretet, a szerelem, a féltékenység, a hűség, az önfeláldozás, a bosszú, és a közösséghez tartozás problematikája. A látványvilágot (tervező: Matyi Ágota) szép jelmezek uralják, a jelzésszerű díszletelemek talán több fantáziát igényeltek volna.

Összesimuló hangok

„Végy négy kiváló énekest” – így szólhat az olasz operajátszás receptkönyve, és ezt meg is kapjuk. Leonóra szerepében az utóbbi néhány évben élvonalba került Ádám Zsuzsanna szopránját élvezhetjük. Remek drámai tónusú hanganyag, előkelő megjelenés és magabiztos felkészültség jellemzi alakítását. A Debrecenből indult Gál Erika Azucena-figurája némileg fiatalabb a szokásosnál, ám hangszínével, muzikalitásával és játékával nagyszerűen kelti életre a zavarodott cigány asszony alakját. A Luna grófot megszemélyesítő Kálmándy Mihály nagy formátumú művész, aki felett alig múlik az idő, most is remek kondícióban énekel. Szerepét ezúttal nem annyira intrikusként, mint inkább riválisként éli meg, ezzel egyéni színt adva az előadásnak. A címszereplővel ugyancsak elégedettek lehetünk. A több kontinensen kibontakozó világkarriert építő olasz Riccardo Massi remek választás volt Manrico karakterére. Hangfaja hamisítatlan spinto tenor, mely a lírai vonások mellett a hősies hangvételre is alkalmas.

Valamennyi főszereplő esetében kiemelném a hangszíneik összeillőségét, mert nemcsak áriáikkal szereztek élményt, hanem a duettekkel, együttes jelenetekkel is.

A kisebb szerepek egyikében (Ferrando) Gáspár István első megszólalása biztató volt, de töredezett, kiegyenlítetlen hangképzése miatt a későbbiekben nem tudott meggyőzni. Kuczmog Klaudia, Böjte Sándor, Grega Csaba és Wagner Lajos karakterfigurái jól szolgálták az előadást. Dicsérő szavak illetik az énekkar tagjait is, betanítójukkal, Gyülvészi Péterrel egyetemben. A vegyeskari hangzással inkább elégedettek lehetünk, a férfikar megszólalásánál azonban időnként éreztem némi kamaszos tónust és ritmikai egyenetlenséget.

Személyiségével szolgál

A Kodály Filharmonikusok együttese ismét bebizonyította, hogy kiemelkedően felkészült, alkalmazkodó partner. Az, hogy ezúttal a hétköznapi rutint jócskán meghaladó teljesítményt nyújtottak, jórészt a vezénylő Ács Jánosnak köszönhető. Az olasz opera specialistájának számító karmester pályája külföldön bontakozott ki, ám nem először jár városunkban. Nemcsak a darabot és a stílust ismeri magas szinten, de rendelkezik a karmesteri akaratátvitel képességével is. Ez elsődlegesen nem mozdulataiban nyilvánul meg, inkább személyiségének erejében. Remek tempókat választ, a csúcspontokon drámai izzást teremt, ugyanakkor figyel énekeseire, és alkalmazkodással szolgálja őket. 

Az előadásban részt vevő magánének szakos egyetemi hallgatók jelenléte talán a továbbhaladás útját is sejteti. Reméljük, lesznek elkötelezett városvezetők és színidirektorok, akik biztosítják a debreceni operaélet virágzásához szükséges feltételeket, és a nyolcvanadik évfordulón már nem kell „hozott anyagból” dolgozni. Akkor sem, ha ez a matéria ezúttal igazán elsőrangúnak bizonyult. 

BALJOS