Kiállítás

2022.01.20. 12:59

Több mint száz nap nyomaival a vásznon

Kőrösi Klaudia immár második önálló kiállításán dolgozik.

Forrás: Napló-archív

Ezt én is meg tudom csinálni… – vallja Kőrösi Klaudia festőművész, a fenti mondat azonban nemcsak közismert szállóige, hanem egyben legújabb önálló kiállításának címe is. A debreceni Incognito klubban pénteken 19 órakor kifejezetten kis alkotásokból készült sorozatát láthatják az érdeklődők. Százhuszonkét nap és ugyanennyi festmény: a berettyóújfalui alkotó naplószerűen dolgozott napról napra, az új kiállítás tárgyai egyfajta sorozatként jelennek majd meg a szemlélő előtt. A kiállító a Medgyessy Ferenc Gimnázium után az egri Eszterházy Károly Egyetemen Kopasz Tamás festőművész szárnyai alatt mélyült el a képzőművészetben. Kőrösi Klaudia korábban a Naplónak elmondta, hogy mesterétől a festészet gyakorlati tudnivalói mellett szemléletmódot is tanult: így vezetett szakmai útja az absztrakt festészet irányába. Szeret vegyes technikával, minél többféle eszköz bevonásával alkotni, legyen az olaj-, zománcfesték, spray, henger, spakli, üveg vagy épp cukor. – Absztrakt festőként kevés dolog szabhat nekem határt, így a képalkotást gyakran kíséri katartikus élmény. Nehéz megtalálni a megfelelő pillanatot, amikor nyugodtan elkezdhetek dolgozni a műtermemben – fogalmazott. 

 

Az Ezt én is meg tudom csinálni című kiállítást L. Ritók Nóra Prima Primissima közönségdíjas és Prima díjas pedagógus, grafikusművész nyitja meg, a klub színpadán a Mad Dog Family gondoskodik a hangulatról. 

 

HBN 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában