A magyar kultúra napja

2022.01.22. 19:07

Sokszínű érzelem fekete-fehérben: kiállítás nyílt a Partium Házban

Forrás: Kiss Annamarie

Kiállítás nyílt a debreceni Partium Házban a magyar kultúra napja alkalmából szombaton.

 

A tárlaton Tóth István nemzetközi hírű nagyváradi fotóművész húsz nagy méretű alkotása látható, amelyek Sződemetert mutatják be.

Forrás: Kiss Annamarie

Fehérbe öltözött utcaképek, harangot kongató lelkész, meghatározó magyar falfelirat, istentiszteletre igyekvő falubeliek – csak néhány pillanat, amelyet Tóth István lencsevégre kapott a ma már Románia területére eső, mintegy 350 lelkes településen. A felvételeken felfedezhető érzelmek rendkívül sokszínűek, ez az emocionális gazdagság pedig annak ellenére is meghatározó, hogy az alkotó fekete-fehérben mutatja meg a közönségnek. A fotók, amelyek most a Partium Ház falát díszítik, mondhatni, a véletlennek köszönhetően születtek meg. Mindössze terepfelmérés miatt utazott a fotóművész a faluba, de éppen akkor szemet gyönyörködtető, napsütéses, téli táj fogadta ott – erről Tóth István maga számolt be a vendégeknek.

Forrás: Kiss Annamarie

Meghatározó helyszín Debrecen

A magyar kultúra napján meghatározó éppen a több mint 800 éves Sződemetert a középpontba emelni – erre Stanik István, a Partium Ház szakmai igazgatója hívta fel a figyelmet. Kölcsey Ferenc, a nemzeti himnuszunk költője látta meg ott a napvilágot.

Forrás: Kiss Annamarie

– A 17. században a környéken dúló harcok miatt Sződemeter református magyar lakosságának nagy része elpusztult, helyükbe pedig főként románokat és oroszokat telepítettek. Most szórványsorsban élnek ott a magyarok, ők erejükön felül éltetik a Kölcsey-kultuszt. A magyar kultúra több nagy alkotója a mai Magyarország határán kívül eső helyeken született, ugyanakkor az életművük az egyetemes magyar kultúrát gazdagítják. Mi lehet ennél szebb jelképe annak, hogy a százéves szétdaraboltság ellenére is a nemzetünk egységes maradt, a kultúránk pedig továbbra is erős támasza a magyar identitásnak – mutatott rá a tárlat üzenetére Stanik István.

Forrás: Kiss Annamarie

A kiállítást Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy az elmúlt századok nagy alkotóinak az életében is meghatározó helyszín lehetett a cívisváros.

– Debrecen csomópontja a magyar kultúrának. Hétköznapi történetek találkoznak itt, amelyekből később ünnepnapok, emléknapok lesznek, hiszen különleges teljesítmények kötődhetnek hozzájuk. Debrecenben külön büszkék vagyunk arra, hogy városunknak köze van ezekhez a teljesítményekhez – mondta az alpolgármester.

Tóth István fotókiállítása egy hónapig látogatható a Partium Házban, utána a Református Kollégium fogadja majd. 

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában