Rómeó és Júlia-történet

2022.01.28. 11:34

Rendhagyó módon mutatja be A kaméliás hölgy történetét a Csokonai Színház

Forrás: Máthé András

Kiállítás egy kurtizán életéről és haláláról három felvonásban – ezt az alcímet viseli a Sardar Tagirovsky által színpadra állított A kaméliás hölgy-feldolgozás, amelyet ma este 7 órától láthat először a közönség a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében.

A darab egy Rómeó és Júlia-történet, amelytől a pénzéhes, romlott világ elvette a tisztaság lehetőségét – így értelmezi a rendező Dumas történetét.

Forrás: Máthé András

A kaméliás hölgy, avagy a kegyvesztettek tündöklése főpróbáján betegség miatt több szereplő sem vehetett részt, ezért a Csokonai Színház rendhagyó módon tartja meg a produkció bemutatóját, illetve az azt követő három előadást. A társulat az eredetileg 4,5 óra hosszú produkció helyett egy 1,5 órás ízelítőt tart a meghirdetett időpontokban, amelyeken csak bizonyos "képek" válnak láthatóvá. A színház egy későbbi alkalommal tűzi műsorára a teljes produkciót.

Forrás: Máthé András

Marguerite és Armand Duval szerelmét Horváth Julianna és Kiss Gergely Máté elevenítik meg, a regényíró Alexandre Dumas szerepében Vasvári Csaba látható. Az előadás létrejöttét a Dumas-regény mellett Verdi operája, a Traviata ihlette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában