Kép és szöveg izgalmas találkozása: Debrecenben állít ki az év illusztrátora

A szövegek a mai világban kicsit elveszítik a jelentésüket, a kép pedig igazán fontossá válik. Ez a tárlat szöveg és kép párbeszéde. S bár illusztrációról van szó, az nem a szöveg szolgálóleánya, hanem bizonyos autonómiával rendelkezik

– jelentette ki Lakner Lajos irodalomtörténész, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese szombaton délután a Debreceni Irodalom Házában, Grela Alexandra illusztrátor Elefántfogó című kiállításának megnyitóján. A művész „A vakok és az elefánt” című mesekönyv illusztrálásáért elnyerte a 2021-es „Év illusztrátora” díjat.

Időbeli és kulturális kontextusban is izgalmas tárlatnak mondta az Elefántfogót Puskás István, Debrecen alpolgármestere, aki szerint ma, a vizualitás világában egyre problémásabbá válik a szöveghez való viszonyunk; az olvasás és a nézés kultúrája átalakuló kapcsolatban vannak egymással.

– Debrecenben több évszázados hagyományai vannak a könyvillusztrációnak; az idén 460 éves Alföldi Nyomda rögtön az első megjelent kötetének a címlapja maga is egy szépen illusztrált lap. A reformáció kultúrájában, mely a képi ábrázolásban kissé elmaradt a katolikustól, éppen a könyvillusztráció volt az a műfaj, ahol a képnek kiemelt szerep jutott, a kép és a szöveg nagyon intenzív kölcsönhatásban működött együtt a debreceni kiadványokban. Még visszább menve az időben, egészen az ókorig, a retorika fontos kérdése volt a kép és a szöveg viszonya, a szó ábrázolhatósága és a kép leírhatósága szöveggel. Vagyis bár ez a tárlat erősen aktuális, ugyanakkor témája mélyen ágyazódik kultúránk gyökereiben – mutatott rá az alpolgármester.

– Grela Alexandra sokoldalú művész, aki többféle stílusban, változatos módszerekkel alkot. Számos kiállításon mutatta már be munkáit, szülőhazájában, Lengyelországban, újabb hazájában, Magyarországon, valamint Németországban is, ahol sokáig élt – mondta Berg Judit író. Szerinte szöveg és kép viszonya azért is izgalmas kérdés a gyerekirodalomban, mert a rajzok a mesekönyvek elengedhetetlen elemei. – Ahogy néztem az általa illusztrált, állatokról szóló mesekönyvet, olyan fazonok kukucskáltak ki a sorok közül, hogy elállt a lélegzetem.

Mindegyik egyéniség, a mozdulataik, a testtartásuk, a grimaszaik rögtön elárulják, kifélék, mifélék.

Ott van például az együgyű, arrogáns kecske, a maffiózószerű mosómedvék, vagy a flegma, bár érzelmes makákó, melyek saját életet élnek a könyvek lapjain; a képek mesélnek. Annál jobb az illusztráció, minél önállóbb, persze nem szakadhat el teljesen a szövegtől, de nem is kell engedelmesen kiszolgálnia azt, a legjobb, ha párbeszédet folytat vele, kibontja, betekeri, és hozzátesz – fejtette ki az író.

Elárulta: szerzőként élvezi, amikor az illusztrátorok hozzátesznek valamit a meséihez, amitől az adott történet újabb rétegeket kap. – Grela Alexandra illusztrációi pontosan ilyenek: árnyaltabbá, igazibbá teszik a szöveget, egyfajta párbeszédet folytatva a leírtakkal. A művész életet lehel az általa ábrázolt világba és szereplőkbe. A legtöbb illusztrátor nagyon jellemző, egyéni stílusban alkot, mely korlátot is jelent számára, nem tud kilépni a saját képi formanyelvéből, így alkotásai magukon viselik jellegzetes kézjegyeit; messziről felismerni őt a képi világáról. Számomra lenyűgöző, amikor valaki képes többféle arcát mutatni;

Grela Alexandra ilyen alkotó, a komoly, absztrakt, akár nonfiguratív művektől kezdve a színes, vidám, néhol gyerekeknek szóló rajzokig egészen széles palettán dolgozik, mindegyik arca izgalmas, hiteles és egyedi

– méltatta Berg Judit az illusztrátort.

SzT