Harmincéves pályafutás

2021.12.18. 15:00

Kállai Irén: „Soha nem is gondoltam arra, hogy én máshova menjek”

A Bihari Múzeum vezetőjeként rengeteg tapasztalatot szerzett a Berettyó Kulturális Központ igazgatója.

Forrás: Bekecs Sándor

Segédmuzeológusként kezdte pályáját még ötödéves egyetemistaként, ma már a város kulturális életének egyik karmestere. Kállai Irénnel, a Berettyó Kulturális Központ igazgatójával beszélgettünk hivatásának elmúlt 30 évéről. 

 

– Segédmuzeológusként, négyórás munkaviszonnyal kezdtem a munkát a Bihari Múzeumban 1991. október 1-én. Akkor egyetlen muzeológushely volt, így gyakorlatilag rám bízták az intézményt – idézte fel a kezdeteket az igazgató. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen etnográfus és földrajz szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett. Utóbbihoz szakmai gyakorlatát szintén helyben, az Arany János Gimnáziumban végezte. A következő évtől már a múzeum kinevezett néprajzos muzeológusa és vezetője lett.

 

Csodaszámba ment 

 

– Mikor az elődöm, Császi Irén bevitt Gazda László megyei múzeumigazgatóhoz, ő alig hitte el, hogy helyi vagyok, etnográfusnak tanulok és a Bihari Múzeumban szeretnék dolgozni. Korábban 7 éven át állandóan változtak a vezetők. Megkaptam a lehetőséget, amivel igyekeztem élni. Ami lehetőség volt az intézmény életében, a kulturális életben, azt igyekeztem maximálisan kihasználni, rengeteget pályáztunk az elmúlt három évtized alatt, s mindig innovatív volt a Bihari Múzeum – emelte ki a szakember. 2009-ben például egy pályázati projekt során egy tízalkalmas szakköri programsorozatot szerveztek a város összes nagycsoportos óvodásának. 

 

– Sokan szkeptikusak voltak, hogy másfél órára nem könnyű lekötni péntek délután a gyerekeket, de az ötletünk sikeresnek bizonyult. Énekkel, zenével, mozgásos játékokkal és különböző kézműves foglalkozásokkal vártuk őket. Ez az egy tanév alatti tíz alkalom olyan szinten élmény volt számukra, hogy ezek a gyerekek később teljesen másképp viszonyultak a múzeumhoz, általános iskolás korukban is örömmel jöttek vissza programjainkra akár családtagjaikkal együtt is. Sajnos a projekt fenntartási idejében és azt követően is már kevesebbszer tudtak csatlakozni az óvodák, de az elmúlt 10 évben Berettyóújfaluban nem volt olyan nagycsoportos, aki legalább 2-3 alkalommal ne járt volna a Bihari Múzeumban. Erre büszke vagyok – emelte ki. Hozzátette, kiemelkedően jó kapcsolatot ápolnak a tankerületi központtal is, mintaértékű közös programokat valósítottak meg a városi és járási általános iskolákkal és megyei intézményekkel is. 

 

Szakmai elhivatottságát és rátermettségét jól mutatja, hogy harmadik éve az Emberi Erőforrások Minisztériumának múzeumi tudásátadás ágazatának szakfelügyelője. 2021 őszéig 15 éven át a szentendrei székhelyű Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ megyei múzeumi koordinátoraként is dolgozott, segítve a Hajdú-Bihar megyei muzeális intézményeket, leginkább a területi és kismúzeumok muzeológiai és közművelődési munkáját. 

 

Többször bizonyított 

 

– A Bihari Múzeumnak mindig is nagyon erős volt a kötődése a térségi tájházakkal, kiállítóhelyekkel, ezért Kolozsvári Istvánnal, Berettyóújfalu akkori kulturális menedzserével közösen átgondolva a területi múzeumok fontosságát, meg akartuk erősíteni a Bihari Múzeum térségi szerepét, amit egy mintaprojekt keretében be is bizonyítottunk. Célunk az volt, hogy összefogva járásunk muzeális intézményeit, közös kiállítással és programokkal ellássunk olyan szakmai feladatokat, amelyekre a megyei múzeumnak már nincs kapacitása – idézte fel Kállai Irén. 

 

– Ezt követően Vitányi István országgyűlési képviselő hathatós segítségével sikerült elérnünk azt, hogy törvényben is lehetőséget biztosítson a jogalkotó arra, hogy egy erős területi múzeum is vállalhasson olyan szakmai és közművelődési feladatokat, mint egy megyei hatókörű – tette hozzá. 

 

– Három évtizede folyamatosan pályázatokat írok, menedzselek, nemcsak az intézménynek, de a civil szervezeteknek is. Mindig is igyekeztem többletforrásokat idehozni a városba, a térségbe. 

Mindig a legtöbbet szerettem volna tenni azért, hogy a saját kultúránkat, a bihari múltat minél több embernek megmutassuk 

– fogalmazott. Emellett igyekezett publikálni is: több szakmai tanulmányban működött közre szerzőként vagy szerkesztőként. 

Berettyóújfaluban az évek során a kulturális intézményi átszervezések következtében folyamatosan változott, bővült a feladatköre. – A Bihari Múzeum jól működött, s számos elismerést gyűjtött már be, amikor 2013-ban a város fenntartásába került, s a városi könyvtárral egy intézménybe vonták össze. Az akkori könyvtárigazgató nyugdíjba vonulása után az év szeptemberétől már a múzeumot és a könyvtárat is én vezettem, rá egy évre pedig a művelődési központ kiállítótermét és a mozigalériát is megkapta az intézmény jó néhány közművelődési feladattal együtt – mondta. 2014-es tevékenységéért a Bihari Múzeum az Év Múzeuma díjat is elnyerte 2015-ben.

 

Összetett feladatok 

 

Az újabb mérföldkő 2016-ban érkezett el, amikor február elsején megalakult a Berettyó Kulturális Központ. Ennek része lett a Bihari Múzeum, a Sinka István Városi Könyvtár, a Nadányi Zoltán Művelődési Központ, a Makk Kálmán Mozi, a Médiacsoport, a Tourinform Iroda. Négy szakmai vezető segítségével vezetem ezt a többfunkciós kulturális intézményt, melyhez 3 éve a Bodorka Népmesepont és idén a Zsinagóga Kultúrtér is becsatlakozott. 

 

– Amikor kikerültem az egyetemről a ’90-es évek elején, rengeteg civilszervezet, egyesület és alapítvány alakult itt, a városban is, sok ilyen kulturális szervezetnek valamilyen szinten részese voltam tagként, titkárként, alelnökként vagy kuratóriumi elnökként az elmúlt évtizedekben, sok szervezetnek írtam pályázatokat, szereztem forrásokat. A Bihari Múzeum Baráti Köre és a múzeum által szervezett honismereti táborokat is folyamatosan bővítettem, néhány éven át nemzetközivé is tettem. A Bihari Népművészeti Egyesületnek az alapítástól számítva 17 évig voltam a titkára, és 21 éven át vezettem az országos felnőtt kézműves-alkotótáborokat is. Ezek a munkák is segítettek abban, hogy mire megkaptam a Berettyó Kulturális Központ vezetését, már volt tapasztalatom, ami megkönnyítette a munkámat – mondta az igazgató. 

 

– Soha nem is gondoltam arra, hogy én máshova menjek, elköltözzek. Én mindig is lokálpatrióta voltam. Mindig akadt, és ma is akad kihívás a kulturális élet területén, amiket szeretek, és szeretem azokat megoldani. Inkább amolyan menedzser típusú intézményvezetőnek tartom magam – fogalmazott Kállai Irén. Sikeres és kitartó munkájának elismeréseként a kultúra és a népművészet területén az elmúlt 30 év során többek között az országos Király Zsiga-díjjal, a megyei Kölcsey-díjjal és a berettyóújfalui Erdélyi Gábor-díjjal is jutalmazták.

 

Bekecs Sándor 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában