meghökkentő üzenete lesz a dalnak

2021.12.04. 14:44

Év végén jön az új Kowalsky meg a Vega-klip

A zenekar legújabb alkotását, az Eltéphetetlen című dalt december végén mutatják be.

20200903 Budapest Raktárkoncert Kowalsky meg a Vega fotó: Czerkl Gábor (CZ) Bors

Fotó: MW-archív

Új dal és ezzel együtt új klip várható a Kowals­ky meg a Vega zenekartól. A hírhez, melyet a minap a közösségi oldalukon osztottak meg, mára már megannyi rajongói hozzászólás érkezett. A Napló érdeklődésére a csapat frontembere, Balázs „Kowalsky” Gyula elárult néhány részletet a december 20. körülre várható dal- és klip­premierről. Mint megtudtuk, az Eltéphetetlen címet kapta a hamarosan debütáló dal, melynek szövege mély érzelmeket közvetít.

Úgy vélem, igazán meghökkentő üzenete van a zenének, amihez egy szintén hasonló képi világ fog társulni. A klipet három helyszínen forgatjuk, az első helyszín a Felvidéken lesz, majd Debrecen és Budapest lesz a soron következő „célpont”

– mondta.

A frontember arra is kitért, az együttes hamarosan húsz­éves lesz, éppen ezért az elkövetkezendő hónapokban – 2022 áprilisáig – kizárólag csak klubokban játszanak. A következő egy évben szeretnék voltaképpen újraélni az elmúlt két évtizedet: a klubkoncertek után jöhetnek a szabadtéri fellépések, majd az arénakoncert.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában