bemutatják a finálét

2021.11.11. 14:27

Ebben a darabban mindenki a mentális végpont felé tart

November 16-án mutatja be Pass Andrea Finálé című előadását a Csokonai Színház.

Ebben a darabban mindenki a mentális végpont felé tart

Fotó: Bartha Máté

A történet pixelei a legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása és tanítványa, a kilencéves Pál Berci rejtélyes halála köré szerveződnek, írja közleményében a debreceni teátrum. A mozaikokat olykor különös, máskor középszerű közszereplők tologatják kedvük szerint.

A Finálé című előadás, ahogy a címe is jelzi, egy végállapotot mutat meg, a darab szereplői egy szimbolikusan is értelmezhető történeten keresztül jutnak el egy „mentális végpontra”. Hogy ezután az apokalipszis következik, vagy valami jónak a kezdete, még nem tudni.

„A dráma már szinte elkészült, mikor olvastam egy interjút Gulyás Mártonnal, aki nevén nevezte azt a jelenséget, amiről a darab szól: tudatipar, ami azért jött létre, hogy normalizáljon olyan társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, amik a termelési rendszerünknek köszönhetők, és így intenzíven befolyásolják társadalmunk működését” – meséli a darabról a rendező.

Az iskola igazgatóját alakító Ráckevei Anna úgy gondolja, Pass Andrea története arra döbbent rá minket, hogy mi az a valóság, amiben élünk, amit sokszor nem is tudunk felfogni, és mégis befolyásolja az életünket, a gondolkodásunkat, a mindennapjainkat. „Arra a furcsa mátrixra gondolok, arra a virtuális világra, amit megalkottunk magunknak, és amiben egyre jobban elsüllyedünk, és egyre inkább magunkba záródunk.”

Fotó: Bartha Máté

Az előadást eredetileg 2020 decemberében mutatta volna be a színház, de a járványhelyzet a Debrecenbe és a Budapestre tervezett premiert is meghiúsította.

A produkció bemutatója november 16-án (kedden) 19 órától lesz a Lovardában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában