Dombi Géza azt vallja, hogy a jó művész is holtáig tanul

Hazai és nemzetközik kiállítások, több ezer növendék és színes alkotói paletta. Berettyóújfaluban utazótanárként oktatta a fiatalokat, az elmúlt évben lelépett a pulpitusról és hosszú szünet után újra ecsetet ragadott Dombi Géza festőművész.

Munkáit legutóbb az Egri Borozó Galériájában láthatták a debreceniek, ahol pedagóguskollégája, Deák Gábor méltatta, nemrég azonban a Petőfi térre költöztette át több tucat alkotását. Dombi Géza nemrég a Naplónak mutatta be a régiós szinten is egyedülálló kezdeményezését, a belvárosi látványműtermet. Ottjártunkkor első pillantásra a pandémia idején népszerűvé vált kirakattárlatok érzetét keltette az apró bérlemény, mely vitrinablakával, üvegajtajával már az utcáról betekintve sok mindent elárul a járókelőnek; festmények, paletták, ecsetek, fametszet, portré és minden egyéb, amivel az alkotó a négy fal között dolgozik.

Második otthon

– Aki betér ide, válogatást láthat a munkáimból, emellett arra is lehetősége nyílik, hogy bepillantást nyerjen a munkafolyamatba, illetve a rajzbakon kipróbálja saját tudását – kezdte a képzőművész. Önmagát a kulturális közélet univerzális tagjaként definiálja, tagja többek között az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, és nem mellesleg református presbiterként is tevékenykedik. A műterem nap mint nap második otthonaként fogadja Dombi Gézát, ő pedig volt tanítványait és azokat az érdeklődőket, akik akár gyakorlati, akár elméleti szinten, de nyitottak és kíváncsiak egy életművet felölelő művészi és pedagógiai pálya történetére.

Saját kiállítást tervez, erre az alkalomra születnek új képei, melyek szintén a belvárosi látványműteremben készülnek. Láthatták már képeit Japánban és Lengyelországban, legutóbb Margittán és Nagyváradon Berettyóújfalu támogatásával állította ki a munkáit, és reményei szerint az új munkákat is bemutatja majd a határon túl.

– Ars poeticám az értékkövetés, a kreativitás, a szakszerűség és a duplikálás négyes egységének megteremtése – összegzett, mindez azonban szakmai summázás nélkül, laikus szemmel is megtapasztalható, ha a galériaként is működő helyiségben körülnézünk. Beszélgetésünket szakmai, művésztanári és más kitüntetések dátumai mozgatták azon az idővonalon, amit az 1973-as retusőri tevékenysége és 2019-es nyugdíjba vonulása határol be.

Az újrakezdés reményében

„Az elmúlt évtizedek arról szóltak, hogy minél több, művészetet is értő, kedvelő és támogató embert neveljek, ezentúl azonban saját magamat kell feltöltenem”

– folytatta a festőművész, aki azt vallja, hogy a tanulást ebben a hivatásban sem lehet abbahagyni. Példaképei, a reneszánsz nagymesterek további tanulmányozásával, Munkácsy és a kortárs művészek alkotók munkáinak megfigyelésével fejleszti és inspirálja magát a leíró művészettől fokozatosan az absztrakt ábrázolásmód felé haladva.

Hogy mit eredményeznek az újrakezdés ecsetvonásai és melyek számára a múlt emlékezetes szemelvényei, látványműhelyébe betérve mi is megtekinthetjük.

SZD