előadás a Vojtinában

2021.10.20. 14:49

Trianoni darab érkezik szombaton Debrecenbe

A Janus Egyetemi Színház vendégjátékát este hattól láthatja a közönség.

Trianon kérdéskörét láttatja több nézőponton keresztül a pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) Kezembe temetem a forró arcomat című előadása, amelyet október 23-án 18 órától a Vojtina Bábszínházban láthat a közönség. Az előadás az I. MUST – Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó vendégjátékaként érkezik Debrecenbe – tudatta közleményben a Csokonai Színház.

A történelmi Magyarországot megcsonkító trianoni döntés századik évfordulóján számos könyv, folyóirat-, újságcikk, levéltári, múzeumi kiállítás, forráskiadvány emlékezik meg a hírhedten nevezetes eseményről. A színházi világ még kevésbé élt eddig a trianoni jelenség színpadi megjelenítésének eszközeivel. Az előadás 100 évvel ezelőtti pillanatokat idéz fel dokumentumjáték naplók, visszaemlékezések, levelek, újságcikkek, versek, regényrészletek felhasználásával. Trianon kérdéskörét több nézőponton keresztül mutatják be: elhangzanak Ferencz József püspök, Krenner Miklós tanár, Priegel László jogász, Tarczay Gizella egyetemi hallgató, Tompa Andrea író; Ady Endre, Reményik Sándor és Kányádi Sándor költők megemlékezései, feljegyzései. A darab az emberre koncentrál, hisz ahogy a trianoni döntés után a való életben, úgy a darabban is sokan maradtak tervek nélkül, lettek álláskeresők, menekülők. A lefestett, ijedt és kétségbeesett világban van helye a humornak is, de a Kezembe temetem a forró arcomat mégis nyersen és őszintén beszél egy feldolgozatlan traumánkról, olvasható a színház híradásában.

A darabot Mikuli János, a JESZ igazgatója szerkesztette és rendezte. Az anyaggyűjtést segítette a 2018-ban kiadott Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek című kötet.

Az előadást szakmai beszélgetés követi Gyürky Katalin irodalomtörténész, műfordító, valamint Mercs János és Bakota Árpád színművészek részvételével. Az előadásra és az azt követő beszélgetésre a belépés ingyenes.

Ezek is érdekelhetik