október 6.

2021.10.06. 11:27

Közös főhajtással és koszorúzással emlékeztek a vértanúkra

Koszorúzással tisztelegtek az aradi vértanúk emléknapja alkalmából szerdán Debrecenben, Nagysándor József honvédtábornok kőhalmánál.

Forrás: Kiss Annamarie

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

A megemlékezésen Puskás István alpolgármester mondott beszédet, melyben kiemelte:

ahhoz, hogy ne merüljön feledésbe a történelem, aktívan emlékeznünk kell.

– Ezek a mártírok a magyar nemzet szabadságért adták az életüket, ezért fontos, hogy legyünk úrrá az elmúláson, mivel csak akkor tudunk nemzetként megmaradni, ha emlékszünk a múltunkra és mindazokra, akiknek köszönhetően ennél a kőhalomnál állhatunk – mondta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a megemlékezés nemcsak fizikai szinten, hanem az irodalom eszközével lehetséges.

– Nemzetünk nagy költője, Petőfi Sándor is gondoskodott arról, hogy azok az eszmék, melyek nevében a mártírok útnak indultak a magyar önrendelkezésért és egy szebb jövőért, ne csak a történelemkönyvek által legyenek maradandóak. A versben, a szövegben való emlékezés megadja számunkra és az előttünk levő generációk számára azt az erőt, ami ahhoz szükséges, hogy az örökséget továbbadjuk – fogalmazott.

A résztvevők a Bürkös zenekar muzsikája után helyezték el az emlékezés koszorúit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában