vekerdi falunap

2021.09.08. 13:46

Több százan buliztak a legkisebb településen

Sokféle zenei műfaj és érdekes előadások is szerepeltek a programlistán.

Délelőtt az egészségmegőrzés és az önellátás témakörök kerültek fókuszba a falunapon. Egyebek mellett természetgyógyász, csontkovács, valamint a Bajomi füvesasszony növényismereti bemutatóját élvezhették a látogatók, az egyhektáros önellátó kertek kialakításának lehetőségéről Kátai Piroska, a vályogházépítésről pedig Kertész Attila tartott előadást. A délután a felhőtlen szórakozásé volt: magyar nóta, operett, mulatós és retró slágerek, solymászbemutató, néptánc és citerajáték is szórakoztatta a kikapcsolódni vágyókat.

Juhász István, a település első embere a Napló megkeresésére elmondta, nem okozott nehézséget a program megszervezése. – A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések nem akadályozták a szervezést. Településünk Furtával és Bakonszeggel van közös hivatalban, és minden rendezvényen maximálisan támogatjuk egymást. Ezúton is köszönöm a polgármestereknek a támogatást, illetve a hivatal dolgozóinak a segítséget – mondta.

Kitért arra is, hogy a mindössze 112 lélekszámú településen több mint négyszáz kikapcsolódni vágyó szórakozott együtt. Mint mondta, sokan érkeztek a környező településről is, hiszen – szavai szerint – már jó híre van a vekerdi falunapnak. – A látogatók jól érezték magukat, fantasztikus főzőcsapatok voltak, és nagyszerű fellépők szórakoztatták a közönséget – tette hozzá.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában