családias hangulatban

2021.09.05. 14:33

Sokak örömére újra együtt: bejártuk a bocskaikerti falunapot

Egy hely, ahova szívesen ellátogatnak a könyékbeli településekről, Debrecenből is.

– Négy éve voltunk először, csak akkor nem falunap volt, hanem mézfesztivál. Elég sok rendezvényre járunk, és azokkal összehasonlítva állíthatom, hogy a bocskaikertinek családias hangulata van. Ez a lakóközösség mintha jobban összetartana a magyar átlagnál. Talán azért, mert az itt élők jobban ismerik egymást. Megmaradt az a falusias régi-régi paraszti kultúra, hogy szeretném tudni, mi történik a szomszédban. És nem azért, hogy irigykedjek rá, hanem hogy lássam, hogyan halad ő – eképpen vélekedett a vasárnap megtartott bocskaikerti falunapról a Hajdúbagosról érkezett Paksi János kistermelő, őstermelő, aki eleget téve a meghívásnak, eljött, hogy megismertesse a maga által termelt és előállított finomságokkal a forgatag vendégeit is.

Mi rotyog a bográcsokban?

Délelőtt jártuk végig az ebédre, majd a sztárfellépők fogadására készülődő falunapot, amelyet ezúttal is az általános iskola melletti területen tartott meg az önkormányzat. Kézműves foglalkozások, a gyermekeknek temérdek játék, népi termékek vására az egyik oldalon, középen a fellépőkre váró fedett színpad, míg a vasút felőli oldalon a 18 főzőcsapat, közöttük természetesen legtöbben helybeliek. Délelőtt a gasztronómiai vetélkedő részvevői voltak a legserényebbek és egyben a legvidámabbak. Üstök, bográcsok között sétálva csak elképzelni tudtuk, hogy milyen finomak lesznek majd a kész étkek. Néhány bogrács mellett mi is elidőztünk pár percet.

A Gasztroklub nevet viselő baráti társaság egyik tagjától, Szabó Fannitól tudtuk meg, hogy ők nem akármilyen ételkülönlegességgel vendégelik meg a náluk ebédidőben megfordulókat. A káposztás gulyáslevest azzal a recepttel főzték meg, amellyel két évvel ezelőtt megnyerték a Hajdúhadházon megrendezett Káposzta Fesztivál leves kategóriáját. És hogy hogyan készül? – Sima babgulyást főzünk, abba savanyú káposztát rakunk és füstölt húst. Csak úgy érzésre, és a fűszereket is – kavar egyet a fakanállal az alkalmai szakács, majd hozzáteszi, hogy ami igazán jellemzi a kis közösségüket, az az, hogy reggel tepertőt sütöttek, és azt eszegetik egész nap.

Néhány bográccsal odébb már szinte teljesen elkészült a körömpörkölt, ami – tudtuk meg Tar Balázstól – valójában csülkös körömpörkölt.

Először azonban a csapatnevük eredte iránt érdeklődtünk. – Igen, Vakmerő Kanalak a nevünk. A sógorommal találtuk ki, hogy indulunk a falunap főzőversenyén, és az ő párja javasolt a csapatnevet. Én debreceni vagyok, de a csapatunk többi tagja bocskaikerti. Az az első alkalom, hogy főzőversenyen indulunk. Az étel, amit készítünk, viszont nem újdonság nekünk, hiszen már többször megfőztük magunknak, úgyhogy ez már egy jól bevált, sikeres recept. Egyébként szeretek kijönni Bocskaikertbe, kedves település, hetente egyszer itt vagyok.

– Pásztortarhonya gazdagon. Attól gazdag, hogy a szalonnán és a kolbászon kívül még van benne hús – árulta el a receptjük titkát Orbánné Horváth Éva, akiről kiderült, hogy a bocskaikerti Németh László Általános Iskola igazgatója, és a két sátorban közel ötvenen lesznek, mire elkészül az üstnyi ebéd. – Szinte az egész tantestület itt lesz, főzünk, szorgoskodunk, együtt vagyunk – rendezgeti a hatalmas fakanállal a zsíron piruló hagymát és tarhonyát az igazgatónő.

Időközben a falunap „kézműves műhelyében” is mind több az érdeklődő.

A makaramésoktól éppen most ment el két fiatal. – Szokodi Tünde vagyok, a kolléganőm pedig Szabó Gyuláné Pál Sarolta, és a községi önkormányzat könyvtárából érkeztünk. Elsősorban gyerekeket várunk, de vannak felnőtt érdeklődők is. Nagyon egyszerűen kulcstartókat, karkötőket készítünk, és a makramézást tényleg hamar el lehet sajátítani. Egyszerű, de nagyszerű ajándék bárkinek – magyarázta.

Jövőre talán augusztusban

– Mézfesztiválként indult, idővel falunappá vált, és ezzel a falunap jellegét szeretnénk előtérbe helyezni, ezzel is erősítve a helyi közösséget – válaszolta kérdésünkre Szőllős Sándor polgármester, aki elmondta még: a közösségi eseményt szeptember elején tartják, igazodva a környező települések programjaihoz, de az egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárás miatt a jövőben lehet, hogy augusztus második felére teszik át a falunapjukat. – A gyerekeknek ingyenes programokat szerveztünk, a csillámtetkó mellett ott van a hagyományos kézművesség, ügyességi játékok, KRESZ park és ugrálóvár is. Sztárvendégünk Hevesi Tamás és a Groove House lesz.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában