édes élmények

2021.09.07. 12:40

Megkóstoltuk Magyarország tortáit

Gyümölcsös ízek és pikáns újítások állnak a receptek központjában.

Idén 12. alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Testülete a „Magyarország Tortája” pályázatot. A zsűri végül a budapesti Habcsók Cukrászda Napraforgó nevű tortájának (Fodor Sándor alkotása) adta az első helyet. Magyarország Cukormentes Tortáját is megválasztották: a Beszterce rózsá­ját a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián készítette. Lapunk Ulveczki Ferenc cukrászt kérdezte a két nyertes desszertről.

Keresletből nincs hiány

A püspökladányi Ulveczki Ferenc maga is cukrászdát üzemeltet, ahol évről évre szívesen vállalkoznak az év legjobb tortáinak elkészítésére. – Van egy réteg, mely minden évben kipróbálja az ország tortáit. Ezek ugyan árukban kissé drágábbak a kimagasló minőség és a ritka hozzávalók miatt, de annál különlegesebbek. Az egyik feltétele ugyanis a versenykiírásnak, hogy minél természetesebb, Magyarország vidékére jellemző alapanyagokból készüljenek az alkotások. Azt sem árt megemlíteni, hogy mindkét torta gluténmentes – emelte ki a szakember, hozzátéve, kifejezetten megkedvelte a Napraforgó ízvilágát. – Pirított napraforgót tartalmaz a tésztája, tejkaramellás, ropogós réteggel az alján. Hárs­mézes joghurtmousse öleli körbe a vilmoskörtezselés réteget, valamint a vilmoskörtemousse-t. Kifejezetten harmonizáló ízekből áll, nagyon finomnak tartom, és úgy tűnik, van is rá igény az édességkedvelők részéről. Már 5-600 eladott darabnál járunk augusztus 20. óta; különleges, nem túl édes, igazi négy évszakos desszert ez: nyáron a joghurtos, körtés ízvilág miatt, télen például az étcsokoládé, illetve a napraforgós tészta miatt lehet remek választás – összegezte.

Divat a mentesség

Ulveczki Ferenc a cukormentes győztesre is kitért. – Ez egy barackmagliszttel készülő torta. Sárgabarackhab­krém, illetve egy barackos zseléréteg, étcsokoládé és dió alkotja a tortát. Egyre nagyobb az igény a cukormentes, minél kalóriaszegényebb desszertekre, így ez is remek választás véleményem szerint – foglalta össze a cukrász, gondosan ügyelve arra, hogy a pontos receptekről említést se tegyen, hiszen a Magyar Cukrász Iparosok Országos Testületének döntése értelmében december 31-ig nem adható ki a konkrét eljárás. Annyit elárult: ezek nem egyszerű receptek, melyekkel a háziasszonyok otthon könnyen megbirkóznának. – Azt gondolom, ezek a torták megállnák a helyüket nemzetközi versenyeken is. Bár a cukrászatban a francia irányvonal kezd divatba jönni itthon is (lásd makaron), a tortákban még mindig nem vallanak szégyent a magyarok. Rendkívül jó, nemzetközileg is elismert cukrászaink vannak, és gazdag tradícióink. Talán nem véletlen, hogy a dobostortánk hungarikummá vált – mondta. Érdekes adalék lehet, hogy az ország tortáinak receptjeibe – a hungarikumokhoz hasonlóan – tilos belenyúlnia a cukrászatoknak, csak a megadott mennyiségekkel dolgozhatnak.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában