fotókkal

2021.09.17. 17:13

Beköltözött a népművészet a Csapó utcai sétálóövezetbe

Sokféle hagyományos mesterséggel ismerkedhetünk meg a kétnapos rendezvényen.

Fotó: Kiss Annamarie

A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület – amely szeptember 10-e óta immár Debrecen nevét is viseli – idén 11. alkalommal szervezte meg a Debreceni Népi Kézműves Fesztivált azzal a céllal, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a népi kultúrában gyökerező mesterségeket.

A Csapó utcai sétálóövezetet járva pénteken és szombaton hímzés és szövés, mézeskalács-díszítés, ostor- és paszománykészítés, bútorfestés és gyöngyfűzés egyaránt megmutatkozik, de megismerkedhetünk a bőrműves és kosárkészítő mesterek munkáival, a fazekasság és szalmafonás fortélyaival is.

Újfajta alkotás

– A klasszikus népművészet ma már a múlté, hiszen felbomlottak az egykori zárt, paraszti közösségek, megszakadt a hagyománylánc, nincs mesterségbe természetes belenevelődés. Más utak vannak, iskolák, tananyagok, nevesített mesterek a hagyomány továbbadói, éppen ezért beszélünk ma már népi iparművészekről – erre emlékeztetett köszöntőbeszédében Keményfi Róbert, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének vezetője a péntek délutáni megnyitón.

Felelevenítve az egyesület tagjainak küldetését, elmondta,

a cél a debreceni, a hajdú és a bihari népi kézművesörökség továbbéltetése, az úgynevezett örökségszakmák megújítása.

Hozzátette: a mai mesterek a jelen elvárásaihoz igazítják az alkotást, és kiemelte, hogy előtérbe került a népművészeti örökség szándékolt védelme. Megjegyezte, hogy az újfajta alkotást meghatározó kulcsszavak között olyan karakterek jelentek meg, amelyek inkább a magas-, elsősorban az iparművészet jellemvonásai.

Játékkal tanulni

A fesztivál megnyitása után lapunk munkatársai körbenéztek a helyszínen. Kora délután is találkozhattunk már látogatókkal, többen voltak, akik a standoknál érdeklődtek a tökéletesre művelt tárgyak készítéséről. A hagyományokhoz híven idén sem marad el a „7 Próbás Ifjú Mester” verseny, amelynek fókuszában ez alkalommal a halászat-vadászat mestersége áll. A megmérettetés igen népszerű, ezt már a megnyitót követően is tapasztalhattuk, hiszen amint lehetett, máris több tucat gyermek vetette bele magát a feladatok megoldásába. Mint megtudtuk, a gyereksereg Hajdúsámsonból érkezett a rendezvényre.

A szombati programok között szerepel kézműves- és néptáncbemutató is, valamint népzenét is tanulhatnak a látogatók.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában