nagyon kellett már

2021.09.14. 16:18

Az egész környékről mentek vendégek a bagosi falunapra

A falunap rendben zajlott, legközelebb színházi előadás várja az érdeklődőket.

Fotó: polgármesteri hivatal

Mint a sivatagban hosszú időn keresztül szomjazók a vizet, úgy fogadták a hétvégén a falunapot a település és a környék lakói

– ezt Szabó Lukács Imre polgármester mondta el lapunknak.

A falunapot minden évben megtartják, de tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a szervezést, így nem is csoda, hogy már igénye volt a lakosságnak a közösségi élményre. Segítségükre volt a magyar kormány, így csaknem 100 százalékban támogatásból valósult meg a rendezvény.

Fotó: polgármesteri hivatal

Összejönnek a környékbeliek

– Mindenki megtalálhatta a neki tetsző szórakozási formát. Volt könnyű- és komolyzene, a gyermekeknek játszótér különböző forgókkal, céllövészettel és dodzsemmel – sorolta, hozzátéve: a színpadi fellépők között szerepeltek népi- és countrytáncosok is.

Elmondása szerint a környékbeli lakosok is szívesen látogatnak ilyenkor a településre. – Sáránd, Mikepércs, Hosszúpályi és Konyár vezetésével kölcsönösen meghívjuk egymást, de a lakosság részéről is van érdeklődés – fűzte hozzá.

Fotó: polgármesteri hivatal

A következő időszakot illetően megjegyezte: szeptember 24-én színház előadására invitálják az érdeklődőket, ahol óvodásoknak, tinédzsereknek és felnőtteknek egyaránt kínálnak programot.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában