Áldásos tékozlásból tért vissza

A Déri Múzeum-Debreceni Irodalom Háza szervezésében életre hívott irodalmi beszélgetésre érkezett a múzeum dísztermébe szerdán Bereményi Géza, akivel Juhász Tibor író beszélgetett.

A visszatekintés ideje

Jelenleg a Magyar Copperfield második részén dolgozik, a nagy sikerű önéletrajzi regény a szerző gyerekkoráról szól, míg a folytatásban pályakezdő életszakaszát mutatja be az olvasóknak. Ezért kellett újra átgondolnia és értelmeznie korszakot és annak történéseit, így körvonalazódtak a múlt történései, köztük az, amikor huszonhárom évesen megjelent első novelláskötete, A svéd király.

1969 több szempontból meghatározó évszám. Az '56-os forradalom utáni megtorlások és a szigorúan ellenőrzött irodalom időszaka letűnőben volt. A Magyar Írószövetségbe KISZ-titkárt akartak választani, de az akkor jegyzett írók között is negyvenéves volt a legfiatalabb: Csurka István. Kampány indult, mert fiatal írókat kellett felfedezni, így született meg a Fiatal Írók Antológiája, 1969-ben így adták ki első írását a Naponta más című kötetben, mely már a megjelenéskor a kritikai figyelem középpontjába került. – Behívtak a Magvetőhöz, megkérdezték, van-e még novellám, mert kiadnák egy külön kötetben.

„Azt hazudtam, hogy van, hazasiettem és leültem, hogy gyorsan megírjak egy kötetnyi novellát”

– emlékezett vissza.

Egy sorsdöntő délután

Bereményi gyakran hangoztatja, hogy a véletleneknek nagy szerepük van a sorsa alakulásában, ilyen volt az a bizonyos szombat is, mely meghatározta a következő évtizedeit. Az írót egy budapesti irodaház páternoszterében Weöres Sándor irodalmi szerkesztője, Bata Imre szólította meg.

– Ide figyelj, megmondom neked, mi a ti generációtok feladata. Az, hogy az irodalmat visszavezessétek Istenhez. Egy irodalmi műről lehet érezni, hogy hívő-e az írója vagy nem – közölte, míg felértek a negyedik emeletre, ott Bereményi megköszönte a tanácsot és kilépett a liftből. Odafent Kardos György, a Magvető igazgatója, az Államvédelmi Hatóság egyik véreskezű megalapítója fogadta, akinek a fia két héttel korábban apja szolgálati fegyverével lett öngyilkos.

A fiatal írót rövid, zavaros bemutatkozása után arra kérte, hogy keressen kortársakat, mert kötetet kell kiadni, fiatal tehetségekkel. – Lementem a páternoszterrel, kiléptem a néptelen Vörösmarty térre, és elhatároztam: nem írok többet, én ebbe az irodalomba nem megyek bele. Megértettem, hogy meg kell újulnia az irodalomnak, de olyan megbízásokat és terheket kaptam, hogy nem akartam belekerülni. Ha írni fogok, csak az íróasztalnak teszem, ezzel az elhatározással indultam haza. Ekkor találkoztam egy rajztanárral, aki nálam három évvel idősebb volt.

„Azt hallottam, hogy angol szövegeket ír és gitározik, Cseh Tamásnak hívták.”

Amikor azt mondtam, hogy dalszöveget szeretnék írni neki, láttam, hogy ellenszenves, gyanús vagyok. A korképet igazolja, hogy mindaddig, míg nem vettem elő a mellényzsebemből a dalszöveget, azt hitte, hogy besúgó vagyok, akit ráállítottak. Később elmondta, hogy őt is megpróbálták beszervezni, és azt hitte, engem is ezért küldtek hozzá – idézte fel Bereményi Géza a sorsdöntő jelenetet.

A találkozás újabb és újabb követte, végül a fiatal dalszövegíró Cseh Tamás lakásába költözött, kért tőle egy ágymatracot, amin alhat, és két év alatt csaknem hatvan dalszöveget írt neki. Az író az akkor már országszerte elismert énekes dalszövegírójaként közkedvelt személy volt, a közönség tájékozottabb része kíváncsi lett a prózájára, egyre többen olvasták, ez térítette vissza, mint tékozló fiút az íráshoz.

A Kossuth-díjas író ebben az évben Azóta is élek címmel jelentette meg elbeszéléskötetét. A könyv összeállításához néha félévszázados távlatból kellett újraolvasnia az írásait, így segítettek a munkái felidézni a múltat, a fiatalkori önmagát, és így válhatott elevenné a 70-es évek irodalmi, társadalmi korrajza.

SZD