Augusztus 20.

2021.08.23. 18:24

Vámospércsen járt a Szent Korona

A Sziget Színház előadásának köszönhetően.

Fotó: Vámospércs Városi Önkormányzat

A magyar államalapításra és az új kenyér ünnepére emlékeztek augusztus 22-én a legkisebb hajdúváros polgárai a református templomban.

Ménes Andrea, Vámospércs polgármestere | Fotó: Vámospércs Városi Önkormányzat

– Sokan abban látják István érdemét, hogy öntudatot, önbecsülést adott a népének. Legnagyobb tette valójában talán nem az volt, hogy megalapította a magyar királyságot, hanem hogy függetlenséget, tekintélyt szerzett a magyar népnek. Augusztus 20-án tehát egyaránt emlékezünk az emberre, a szentre és az államalapítóra. Az emberre, akiben egyszerre volt jelen az értelem, a szív és az akarat. A hagyomány szerint az aratás után, Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik. A kenyér ősi szimbólum, amelyért a Miatyánkban is könyörgünk: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” A kenyérben, mint kifejezésben benne van az élethez, az életminőséghez, a létezéshez szükséges alap. Adjunk hálát ma a hazánkért, államalapítónkért, elődeinkért, és az életet szimbolizáló új kenyérért is – fogalmazott ünnepi beszédében Ménes Andrea polgármester.

Fotó: Vámospércs Városi Önkormányzat

A templom a bölcs szavakat követően koncertteremmé alakult át, az „istváni életút” pedig a Sziget Színház művészeinek köszönhetően meg is elevenedett. A Szent Korona című produkció az államalapítás tiszteletére íródott és a kor kiemelkedő eseményeit fűzte össze a musical és a rockopera műfajainak segítségével. A főbb szerepekben Pintér Tibor társulatvezető mellett Ambrus Izabella, Ilyés Jenifer, Lőrincz Andrea és Horváth Dániel léptek fel Vámospércsen. A koncertet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatásának köszönhetően ingyenesen tekinthették meg a résztvevők – tájékoztatta portálunkat a Vámospércs Városi Önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában