2021.08.19. 13:41
Téglás az „új” hajdúváros
Nemzeti ünnepünk alkalmából szervezett megemlékezésen nyílt meg a Téglás hajdúmúltját bemutató tárlat.
Téglási augusztus 20
Fotó: Kovács Péter
Csodálatos környezetben, a Degenfeld-Schomburg kastély parkjában emlékezett meg a város vezetése és a helyi egyházak képviselői államalapító Szent István tetteiről, valamint itt szentelték, áldották meg az új kenyeret szerda este.
A helyszín amellett, hogy méltóságot adott az augusztus 20-ai ünnepségnek, azért is volt különleges, mert a kenyérszentelés után a kastélyban nyílt meg a Téglás hajdúvárosi múltját bizonyító kiállítás. Mindezek előtt azonban Miklóssy Ferenc, a kastély tulajdonosa köszöntötte a vendégeket. Elmondta, Tiszántúl legnagyobb kastélyát hosszú évek óta folyamatosan újítják, szem előtt tartva, hogy az épület és az azt övező park sokak örömét szolgálja majd. Mindezt benne és családjában az értékmentés, a konzervatív értékek iránti elkötelezettség motiválja.
Megnyílt a Téglás hajdúmúltját bemutató tárlat
Erősíti az identitást
– Ezen a napon hálát adunk a földért, a vetésért, az aratásért, hogy ismét új búzából készült kenyér kerül az asztalunkra. Szent István biztonságot, hitet és jövőképet adott az országnak, bizonyítva, hogy együtt erősek maradunk – jelentette ki ünnepi beszédében Szabó Csaba polgármester, aki azzal folytatta, hogy ezt az örökséget alkalmazzák Téglás közéletében, fejlesztésében is. Ezzel hitet, biztonságot és jövőt tudnak biztosítani a gyermekeiknek, a jövőnek.
Az ünnepi esemény a kastélyban folytatódott, ahol a város hajdúmúltjának 400 évvel ezelőtt keletkezett dokumentumaiból összeállított kiállítás nyílt meg. A megyei önkormányzat nevében Tasi Sándor, a közgyűlés alelnöke megnyitójában kiemelte: ez a tárlat bizonyítja, hogy akkor Téglás hol helyezkedett el Magyarország életében. Köszönetet mondott az országos és a megyei levéltárnak, akik összegyűjtötték az iratokat, valamint az elődöknek, hogy nem tették tönkre azokat. Hangsúlyozta, hogy a most mindenki számára elérhető ismeretanyag erősíti az identitást, segíti Téglás múltjának megismerését.
Szálkai Tamás megyei főlevéltáros, a tárlat szakmai kurátora megköszönte a Miklóssy családnak, hogy befogadta a kiállítást, majd élő tárlatvezetésén ismertette a tablókra helyezett eredeti dokumentumok másolatainak tartalmát.
KZS
A borítóképen: Szabó Csaba, Téglás polgármestere és Szálkai Tamás megyei főlevéltáros