Hortobágy, az örök

Ki kellene találni újra a Hortobágyot! – mondogatták jó két évtizeddel ezelőtt a puszta falujának vendéglátósai. Joggal. Hiszen ők sütni-főzni továbbra is tudnak, vendégszobáik megvannak, a kézművesek is értenek ahhoz, amit örökül kaptak elődeiktől; csakhogy vendég nincs. Azaz van, csak sokkal kevesebb, mint a ’70-es, ’80-as években, amikor a lengyel, a román és az endékás buszok hozták a látogatókat megtekinteni földdel összeérő eget, megkóstolni a pörkölthúsokat, és bevásároltatni őket értékekből.

Egyesek szerint a pangás, mások szerint az ötletelés másfél-két évtizede után mintha egy másik Hortobágy kezdené kelletni magát. Kisvasút a tavakhoz, madármegfigyelő helyek a nádasok rejtekében, programokkal gazdagított állatpark, tanösvények, vízitúrák, biciklizés... Persze a táj, benne az állatok és őrzőik, fölöttük a felhők játéka vagy a csillagporos éj látványa, a tiszta levegő, a lelket és elmét töltő nyugalom persze örök. Igen, ezek mellé kellett találni programokat, így kellett kitalálni a Hortobágyot.

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-termeszeti-kincsek-es-a-hagyomanyok-apolasat-tuztek-ki-celul-hortobagyon-5529683/