Képzőművészet

2021.08.18. 09:34

A legnagyobb eredmény a fiatalítás

Csendéletek, tájképek, portrék és graffitik születtek a nádudvari alkotótáborban.

Forrás: Marján László

Alkotóművészeti és honismereti alkotótábor zajlott a helyi művelődési központban augusztus első hetében. A Nádudvari Képzőművészeti Kör és Szabadiskola idén nyáron is megrendezte hagyományos alkotótáborát, amelyen húsz művész vett részt. Az alkotókör tagjain kívül számos fiatal, szárnyait bontogató tehetséget és már komoly képzőművészeti múlttal rendelkező idősebb művészt is sikerült megnyerni a részvételre Nádudvar és Debrecen városából. – Sikerült teljesíteni a fő koncepciót, a fiatalítást, így legnagyobb eredményként ezt könyvelhetjük el – emelte ki az általa vezetett táborral kapcsolatban Tamus István grafikusművész.

Remek alkotások születtek a már jól ismert és használt, hagyományos technikákkal, mint az akril, olaj, pasztellfestés, valamint az akvarell, ceruza, szén, tus és linómetszés grafikai eljárásai. Csendéletek, tájképek, portrék születtek, továbbá a fiatalok által kreált remek graffitik. Kiemelt témát jelentett a nádudvari fazekasság középpontba emelése.

Ez egyrészt a világhírű fekete kerámiák csendéletté rendezésével, másrészt ifjabb Fazekas István fazekasmester műhelyének felkeresésével, a kerámiaalkotás munkafolyamatába való betekintéssel valósult meg.

Izgalmas kirándulás színesítette a gazdag programkínálatot: Hortobágyra látogattak a táborlakók, ahol megtekintették a Mátai Ménest, majd egy jó bográcsgulyást fogyasztottak el a Hortobágyi Csárdában. A nap végére érdekes rajzok születtek, elsősorban a lovakról és a pusztáról. Ezzel a programmal az előre tervezett plein air festészetet, azaz a természetes szórt fény, a reflex színek megjelenítését is megvalósították. Mindezen túlmenően jókedvű szalonnasütés közben baráti és szakmai beszélgetéseket folytattak.

A tábor utolsó napján zárókiállításukra készülve a megyeszerte ismert festő, Margaret Forest alias Erdős Margit mintegy féltucatnyi képét szemügyre véve az alkotó elmondta, hogy ő rendkívül termékenyen és impulzívan alkot: rendszerint percenként hatvan mozdulatot végez, amiből így a tábor öt napja alatt több mint húsz, szemet gyönyörködtető alkotás született.

Szintén helyi alkotó, az egyik legközérthetőbben festő Kolozsváriné Ugrai Mária, akit éppen a pusztai táj ihletett meg, s készült az utolsó simítások megtételére akvarelljén. Visszatérő résztvevő az egykor a Hajdú-bihari Napló fotósaként is ismert Horváth Katalin, aki egyre inkább otthonosabban mozog már nem csak a fényképezőgépek, de a vásznak világában is. – Mindezen élményekből elismerésre méltó műalkotások születtek, amelyek a művelődési ház nagytermében rendezett zárókiállítás anyagában megtekinthetők augusztus végéig – tudatta a táborvezető, Tamus István.

A tapasztalt festők, valamint a lelkes és tehetséges alkotópalánták megyénk számos településéről érkező elegyét név szerint a következő résztvevők: Tamus István, Juhász Száva, Kapás Józsefné, Anghelidi Emese, Andrási Dezsőné, Oláh Eszter, Horváth Katalin, Nánási Barnabás, Gárdonyi Sándor, Molnár Hanna, Hárnási Réka, Nagy Domonkos, Szilágyi Ádám, Mészner Viktória, Kolozsváriné Ugrai Mária, Szabó Tímea, Rapp Ferencné, Pincse Ilona, Erdős Margit.

Marján László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában