teljesen megújult

2021.06.06. 11:06

Visszakapták a berettyóújfalui hívek a templomot

A két évig tartó teljes külső és belső felújítás után Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök újraszentelte a több mint 100 éves berettyóújfalui Jézus Szíve-templomot a szombaton megtartott ünnepi szentmisén.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye / Kovács Ágnes

Az ünnepi alkalmon a bérmálás kegyelmi pillanataiban is jelen lehettek a hívek, a főpásztor egy fő egyházközségi tagnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye / Kovács Ágnes

Kívül belül új a templom

A templomfelújítás utáni szertartás az épületen kívül kezdődött. Palánki Ferenc megyéspüspök az asszisztenciával a bejárati ajtóhoz vonult, ott könyörgő ima után az egyházközség képviselői átnyújtották neki a templom okiratait, terveit, kulcsát, majd a pásztorbottal háromszor kopogott az ajtón, keresztet rajzolt rá és bevezette a híveket abba a térbe, ahol Istennel találkozhatnak.

A megyéspüspök szentmise homíliájában a közelgő Jézus Szíve ünnepére (június 11.) irányította a jelenlévők figyelemét. Istennél mindenki végtelen értékű, ő nem a bűneinket nézi és azt, hogy milyenek vagyunk, hanem belénk akarja látni a szépet, a jót, az igazat, amire teremtett bennünket. Meghívott, értünk vállalta a keresztáldozatot, a szenvedést, mert szívből szeret minden embert.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye / Kovács Ágnes

Rákóczi Jenő plébános a szentmise végén mondott köszönetet a felújítás támogatásáért és mindennemű segítségért. Elmondta, a beruházás 120 millió forintba került, amely összeg több forrásból tevődött össze. Hangsúlyozta, a templomfelújítás különleges dolog. Azt hirdeti a világban, hogy van hely, ahová elvonulva találkozhatunk Istennel, aki jelen akar lenni az életünkben.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában