Négy évtized margójára

2021.06.12. 18:59

Színvonalas gálaesten léptek színpadra az Ady diákjai

Adyák Gálaműsort adtak a Debreceni Ady Endre Gimnázium tanulói, a nagyszabású eseményt immár negyvenedik alkalommal szervezték meg.

Fotó: Molnár Péter

A gálán az iskola jelenlegi és volt drámatagozatos növendékei, színművészek, énekesek, bábművészek, táncosok és művésztanárok is felléptek.

A három felvonásos műsort megelőzően Vántus Andrásné, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatójának szakmai helyettese köszöntötte a jelenlévőket, valamint méltatta Várhalmi Ilona munkásságát.

– Ő az a művész, aki megálmodta és elindította azt a művészeti képzést, azt a drámás vizsgarendszert, ahol minden évben az Adyák Gála a zárórendezvény. Az itt bemutatott produkciók, alkotások Debrecenben ismertek, elismertek és közkedveltek. A gála minden alkalommal összefogta a sokszínű művészkollégákból álló tanári csapatot és a diákságot egyaránt. Az Eötvös József-díjas művész fáradhatatlan energiával, lelkesedéssel sajátjaiként nevelte és tanította a rábízott diákokat, életműve egyedülálló. Pályája során mindig szívügye volt a tehetségek felkutatása és felkarolása. Munkatársai és diákjai előtt is példaként állhat – mondta.

A gálaest vendége volt Kálloy Molnár Péter színész, énekes, aki egykor maga is koptatta a debreceni intézmény padjait.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában