fotókkal

2021.06.16. 14:17

Mi készül ezen a Kálvin téri tűzfalon?

Sejtelmes motívumokkal gazdagodik napról napra a debreceni Bethlen-szakközépiskola Kálvin téri tűzfala.

20210615 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Kálvin téri tűzfal festése illusztráció.

Fotó: Kiss Annamarie

Arról, hogy mi és miért van készülőben a felállványozott munkaterületen, a Naplónak Puskás István alpolgármester mondta el nemrég a legfontosabb tudnivalókat. Mint arról már korábban beszámoltunk, Debrecen a napokban nyújtotta be pályázatát az UNESCO „Irodalom Városa” kiírására.

Puskás István szerint fontos, hogy mi, debreceniek a magunk számára is érveljünk amellett, hogy Debrecen valóban az irodalom városa. – A következő hetekben több, kisebb programmal is készülünk, ennek részeként a Bethlen-szakközépiskola Kálvin térre néző, felállványozott tűzfalán, ahol nemsokára a debreceni irodalommal és könyvkultúrával kapcsolatos projektet tervezünk. Ezt is júniusban mutatjuk be – osztotta meg a részleteket a politikus.

Hozzáfűzte: a Déri téren található Merengő szobor nőalakja köré a közeljövőben Abigél-installáció épül, mely feleleveníti az Abigél-mítoszt Debrecenben.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában