Megúszós katyvasz lett az új Mortal Kombat-film, de legalább véres

Egyre bosszantóbb, mennyire nem megy Hollywoodnak a videójátékok adaptálása, pedig használható alapanyag egyébként lenne bőven. A Mortal Kombat-sorozat elsőre nem ilyennek tűnik, elvégre szép feladat fogyasztható forgatókönyvet írni egy oldalnézetes verekedős játékhoz, majd azt úgy megrendezni, hogy a végeredményt azért a szélesebb közönség is élvezze. Szép feladat, de közel sem lehetetlen, viszont erre bizonyítékot, akármilyen furcsa, még mindig nem a moziban kell keresni, hanem az adaptáció tárgyánál, a játékok világában.

A megváltást sajnos az áprilisban nagy vásznon és streamingen egyszerre bemutatott, simán csak Mortal Kombatre keresztelt filmátirattól is hiába várjuk, hiszen Simon McQuoid rendező munkája még a kötelező köröket is csak döcögve tudja megfutni.

A fentiekhez kapcsolódva fontos leszögezni, milyen elképesztően sokat fejlődött az utóbbi évtizedben a videójáték-narratíva, és erre pont a Mortal Kombat-játékszéria az egyik legjobb példa. A legelső felvonását 1992-ben adták ki, aztán néhány számozott folytatás és egyéb mellékvágány után 2011-ben rebootolták egy masszívan sztorialapú résszel, amely gyerekbetegségei ellenére azért jól megmutatta, hogy narratív szempontból amúgy mennyi potenciál van ebben az univerzumban. Ezt a felismerést aztán még két történetorientált epizóddal aláhúzták, először 2015-ben, majd 2019-ben, az elmúlt évtized elején pedig további két nagyon fontos mozgóképes adaptációt is kaptunk: a Rebirth alcímű rövidfilm és a Legacy websorozat azt ábrázolta, hogy viszonylag realisztikus is lehet valami, amiben istenek törnek derékba szuperképességű nindzsákat, és fordítva. Ezek pozitív közönség- és kritikai visszhangja erős üzenet lehetett volna a stúdiónak, hogy a '90-es években készült két gyalázatos filmadaptáció után talán érdemes lenne újra a mozivászon felé terelni a Mortal Kombatet. Arra, hogy ez megvalósuljon, azonban valamiért egészen 2021-ig kellett várni.

Az előzetes érdeklődés egyébként hatalmas volt, a film februári beharangozója lett a YouTube eddigi legnézettebb korhatáros előzetese az első héten összeszedett 116 milliós megtekintéssel, amiben valószínűleg a járvány okozta filméhségnek is van szerepe, de azért így is ütős és sokatmondó adat. A marketingesek és a filmkészítők munkája azonban most sem állt egymással egyenes arányban, az április végi bemutató után ugyanis a vártnál többen koppantak, ki a moziban, ki otthon, a kanapén. Az új Mortal Kombat azt is elintézi, hogy ez a koppanás minél hangosabb legyen, mivel a film egyébként ígéretesen indul, az első harmadban például magabiztosan hozza egy átlagos B mozi színvonalát. Megismerkedünk az MMA-s Cole Younggal, akiről kiderül, hogy a mellkasán lévő anyajegy valójában nem is anyajegy, hanem a kiválasztottak stigmája: azé a maroknyi emberé, akik a Földet védelmezik majd a bolygó sorsáról döntő harci tornán, a Mortal Kombaten, ami már itt van a nyakunkon. Ez a bemutatkozós, felfedezgetős rész egy darabig viszi a hátán a cselekményt, végül viszont az utóbbi idők legnagyobb „minthafilmje” lesz belőle. Mintha lenne átgondolt történet, de aztán kiderül, hogy mégsem. Mintha ráfeküdtek volna a karakterábrázolásra, de aztán kiderül, hogy mégsem. Mintha lenne valami csavar a játékidő közepén, de aztán kiderül, hogy mégsem. Mintha egyre csak közeledne a film végére bekészített puskapor, de aztán kiderül, hogy mégsem. És ilyenből még egy párat gond nélkül fel lehetne sorolni. A készítők sokszor maszatolnak el dolgokat csak azért, hogy egy adott ponton továbblendüljön a cselekmény, az ilyen félmegoldások miatt pedig joggal érzi a néző, hogy valami nincs rendben, itt és itt most teljesen másnak kellett volna történnie. A logikátlanságok felfedezése és az összevisszaság pont ugyanúgy tépi ki a film szívét, mint az egyik szereplő egy másikét valahol a játékidő derekán.

Jó, a történet olyan lett, amilyen, de akkor legalább a harcok mentik a menthetőt, ugye? Hát, nem egészen. A játékban látott brutalitást, vérfröcsögést és a rengeteg ismert mozdulatsort vagy egysorost hellyel-közzel sikerült átültetni, de a verekedések koreográfiája sajnos kritikán aluli. Utóbbival akkor igazán fájó szembesülni, ha a néző látta mondjuk A rajtaütés-filmeket és a John Wick-sorozatot, melyek azért nem etalon darabok, de vittek némi új színt a fegyveres és fegyvertelen közelharcok ábrázolásába. Egy kicsit több ötlet és kreativitás a Mortal Kombat bunyóin is segített volna. Van az az előzetesben is megmutatott jelenet, melyben az egyik karakter tőrt fagyaszt egy másik véréből, és azzal döfi le, majd belehajítja egy jó nagy jégfalba, ilyesmiből hiányzott még sokkal több. Az sem segít az akciókon, hogy a karakterek egy-két kivételt leszámítva rém laposak, és sajnos a kifejezetten a filmhez megalkotott (tehát nem a játékokból átemelt) főhős is a nagyobbik táborba esik: teljesen közömbös marad végig, nem lehet érte szorítani, nehezünkre esik megérteni a problémáit, motivációit.

És bár a történet vége abszolút nyitva maradt, tehát folytatással a stúdió is kalkulált, egyszerűen nincs olyan érzése az embernek, hogy erre az instabil alapra további filmeket lehetne építeni. Ez azért is nagyon szomorú, mert simán megvan az esélye annak, hogy a kedvezőtlen visszhangot meghallva a döntéshozók jó mélyen elföldelik majd az egész franchise-t évtizedekre. Sebaj, talán majd a videójáték-sorozat következő része elhozza mindazt, amit ennek a filmnek most nem sikerült.

Értékelés: 2/5

Raffer Attila