Felélénkül a város

2021.05.28. 13:11

Kultúr-Fröccs néven új programsorozat indul Debrecenben

A belváros több helyszínén rövid, egyéni vagy kiscsoportos utcai produkciókat láthatnak az érdeklődők több műfajban.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A programsorozat célja, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében – hangsúlyozza közleményében a városháza.

A kezdeményezésnek köszönhetően azt is megtapasztalhatják a debreceniek, hogy milyen sokszínű a kulturális életünk, amelynek nemcsak a hivatásos, hanem az amatőr alkotók és közösségek is a részét képezik. A programsorozat – figyelemmel a járványhelyzet miatti korlátozásokra és előírásokra -, kis formációk fellépésével, színpad nélkül, kevés technikai háttérrel valósul meg.

Programok

Május 28. péntek

  • Cívis Borbarát Galéria – Bajcsy-Zsilinszky utca, 15:00 óra
  • Tóth Árpád Gimnázium – One Tree Planted, Rózsa utca 15:00 óra
  • Rover Zenekar – Simonffy utca – Piac utca sarok 17:00 óra
  • Keresztesi Róbert – freestyle foci, Csapó utca, 18:00 óra
  • Kangoo Jumps Debrecen, Kossuth tér Szabó Magda szobor/szökőkút 19:00 óra
  • Május 29. szombat

  • Cívis Borbarát Galéria, Bajcsy-Zsilinszky utca, 15:00-17:00 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Hal köz, 17:00 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Dósa Nádor tér, 17:30 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Csapó utca, 18:00 óra
  • Piruett Tánc Stúdió, Csapó utca, 18:30 óra
  • Tóth Árpád Gimnázium – One Tree Planted, Rózsa utca, 15:00-20:00 óra
  • Május 30. vasárnap

  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Kossuth tér Szabó Magda Szobor/szökőkút, 16:00 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Dósa Nádor tér, 16:30 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Csapó utca, 17:00 óra
  • Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete, Rózsa utca, 15:00-18:00 óra
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában