konfirmáció

2021.05.18. 10:00

Hitbéli tudásukról adtak számot a pocsaji fiatalok

A lányok mindegyike sikeres vizsgát tett május 16-án a református templomban.

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

Az öt konfirmandus lány – Angyal Kitty, Deminger Petra, Nagy Nóra, Kurta-Tőtös Tímea, Vékony Kriszta – rendszeresen részt vettek a hittanórákon, tudásukat bővíthették, így a konfirmálás napján a tiszteletestől kapott kérdésekre jó választ tudtak adni, vizsgát tettek.

Kurta Szabolcs tiszteletes az alkalmon arról beszélt, hogy a hittanoktatáson keresztül próbálja a gyerekeket bevonni az egyház életébe. Vannak egyházi programok, amelyek direkt a fiataloknak szólnak, ifjúsági bibliaórák és nyári tábor, illetve ünnepi műsorok, amibe bekapcsolódhatnak, de sajnos egyre kevesebb gyerek van.

Fent, balról: Angyal Kitty, Kurta Szabolcs tiszteletes, Nagy Nóra. Lent, balról: Deminger Petra, Vékony Kriszta, Kurta-Tőtös Tímea | Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

– Visszatekintve körülbelül öt évre, a konfirmáló gyerekek száma egyre csökken, az idei öt fő számít a legtöbbnek. Tavaly például két gyerek volt, aki konfirmált, jövőre nem lesz, talán majd az utána való évben. Elsősorban a népesség fogyását látom az okának, több fiatal elköltözött, és nagyon nehéz a gyerekeket bevonni. A több mint egy éve kialakult vírushelyzet sem tett jót, kimaradtak a bibliaórák, lehetőségek. Tavaly meg lehetett tartani a tábort, de mást nem, mert nem engedélyezték a korlátozások miatt – részletezte.

Megállni egy imára

Angyal Kitty hetedikes, szülei büszkén álltak lányuk mellett, aki a tiszteletes minden kérdésére helyes választ adott. Édesanyját arról kérdeztük, miért szerették volna, ha gyermekük a református tudásáról tesz bizonyságot. Angyal Judit elmondta, férjével együtt fontosnak tartották, hogy a gyerekek meg legyenek keresztelve, még ha nem is tudják pontosan, mit jelent, és miért van erre szükség. Az anyuka megtanította a gyerekeket imádkozni kicsi korukban; amióta tudnak beszélni, minden este együtt imádkoznak.

– Arra törekszem, hogy átadjam azt, amit én kaptam azoktól, akik már nem lehetnek velem. A konfirmálás egy új élet kezdete Kitty számára, teljes tagja lesz az anyaszentegyháznak, megújulás nekünk is, nagyon büszkén állunk mellette. Nagyon örülök, hogy itt és most konfirmál, mert ebben az időszakban még fontosabb, hogy valamibe kapaszkodjon és erőt merítsen. Ha már azt elérem, hogy minden nap csak egyszer áll meg mindkét gyerekem, hogy egy imát mondjon el értem, magáért, a többi emberért, vagy csak megköszöni a napját, már elértem valamit az életben – vélekedett az anyuka.

Nagy Nóra válaszol a tiszteletes kérdéseire | Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

A tiszteletes az istentisztelet végén a vizsgázó lányoknak oklevelet adott át, majd elmondta:

– Szívből kívánjuk, hogy az Úr Jézus vezessen, áldjon, őrizzen meg titeket és ő viseljen gondot rátok és a kedves szüleitekre, nagyszüleitekre, családtagjaitokra.

Nagyné Kelemen Mónika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában