Nyelvünk eredetéről, lehetetlen küldetésben

Széles figyelem övezi őstörténetünk egyes területeit napjainkban a nyilvánosság különféle csatornáin, olykor eldurvuló vitákba torkollva. Maticsák Sándor debreceni nyelvészprofesszor legutóbbi könyve, A magyar nyelv eredete sem csupán a szűk szakmai közönségnek szól: mindazok érdeklődésére számot tart, akik – a szerző megfogalmazásával élve – igényes módon érdeklődnek a téma iránt, és szeretnének a tudományosság és az áltudományosság viszonyában iránymutatást kapni. A kötet online bemutatóján – melyet nemrégiben, közvetlenül az MTA Debreceni Területi Bizottságának éves közgyűlése után tartottak a DAB-székházban – egyebek mellett szóba került az is, hogy nyelvünk finnugor eredete tudományos ténynek tekinthető-e, vagy csupán hipotézis.

A szerző jelezte: nagyon régóta igazolta a tudomány a magyar nyelv finnugor eredetét, a maga világos, egyértelmű, cáfolhatatlan nyelvészeti bizonyítékaival, a hangtan, az alaktan és a szókészlettan részéről egyaránt. Maticsák Sándor szavai szerint az a nagy probléma, hogy a közvélekedésben egybemosódik kétfajta eredet: a magyar nyelvé és a magyar népé. A nyelvtudomány a nyelvről beszél, s nem állít olyat, hogy a magyar nép finnugor nép. – Persze a 19. század második felében előfordultak ilyen vélekedések, de ugyanolyan etikátlan volna szembesíteni a 21. század tudósait a 19. századi véleményekkel, mint például mai atomfizikusokon számonkérni, hogy miért nem a 19. században jelentek meg a mostani nézetek – világított rá a professzor.

A kötetben szó esik a magyar nyelv további (hun, sumér, szkíta, japán) eredet- és rokonságelképzeléseiről is, amelyek azonban – mint arra a szerző beszélgetőtársa, Hoffmann István nyelvész, akadémikus rámutatott – nem tudományos alapúak. Maticsák Sándor magyarázatából kiderül:

a tudomány eszközeivel szembeszállni az effajta nézetekkel nem pusztán nehéz harc, hanem lehetetlen küldetés.

– A tudományban természetes, hogy nézetek ütköznek – de a tudományosság keretein belül. Ha valaki például azt állítja, hogy a magyar nyelv hun eredetű, akkor azzal nagyon nehéz vitába szállni, hiszen a hun nyelvről gyakorlatilag nem tudunk semmit. Ha egy nyelvről nem tudunk semmit, akkor nem mondhatjuk azt, hogy az a magyar nyelvnek a rokona volna, így a tudományosság határain belül nem tudunk vitákat folytatni – fejtette ki Maticsák professzor.

Hoffmann Istvánnak egy másik – a néperedet és a nyelveredet közgondolkodásbeli összemosódása kapcsán tett – felvetése arra irányult: nem könnyű meghatároznunk és láttatnunk a mai nyelv, kultúra, populáció, etnikum, nemzet egymáshoz való viszonyának a rendszerét sem, de lehetséges-e ezt olyan történeti időkre visszamenve megtennünk, amelyekről nincs közvetlen írott forrásunk, hanem csak más, közvetett módszerekkel ismerhetjük meg?

Maticsák Sándor válasza szerint nagyon biztatóak azok a kutatások, amelyeket a régészek egy csoportja végez, elsősorban a Türk Attila vezette csoport, melynek tagjai Ukrajnában járva feltérképezték az ottani múzeumok leletanyagát, s az archeogenetika segítségével nagyon sok mindent meg tudnak határozni az említett kérdéskörben. Mint fogalmazott, az archeogenetika és a nyelvészet kéz a kézben jár. – Úgy remélem, hogy sikerül a honfoglalás előtti időkből, a vándorlások korának kezdetéig, akár a negyedik–ötödik századig valamennyire világos képet kapni a régészeknek és a nyelvészeknek együtt, egymást segítve. Abban azonban eléggé szkeptikus vagyok, hogy a különféle populációknak, törzsszövetségeknek, alkalmi csoportosulásoknak a pontos mozgását több ezer évre visszamenőleg le tudjuk-e írni – tette hozzá a szerző.

FGY