„A mulatós zenére mindig lesz igény, hiszen a magyarok imádnak dáridózni”

Ha vannak népek, amelyek mulatni tudnak, azok között biztosan ott szerepelnek a magyarok – akik képesek áttáncolni egy teljes éjszakát. Liszter Sándor, a sokak által ismert debreceni énekes is vallja: a hazai közönség a kedvence. Nagyon sok helyen járt már a világban, megannyi ember előtt fellépett, tizenegyszer volt szerencséje Amerikában is színpadra állni, viszont akkor ver a leghevesebben a szíve, amikor a népét szórakoztathatja. A ma is a cívisvárosban élő előadó régi motorosnak számít a szakmában, ugyanis több tíz éve a muzsikával kel és fekszik. A ’70-es években a Ki Mit Tud? tehetségkutatóban tűnt fel, táncdal kategóriában indult a versenyzők között, végül pedig a legjobbak közt tudhatta magát. Ma már profi énekesként van jelen a magyar könnyűzenei világban, imádja a cigánynótát, annak a hangulatát, a temperamentumát – ezért is csinálja szívvel-lélekkel, és bízik abban, mihamarabb szórakoztathat. Azt a műfajt, amit ő és a csapata képvisel, állítása szerint igenis szereti a magyar hallgatóság, akkor is, ha ezt sokan nem ismerik be – erről, valamint a pályafutásáról kérdeztük a megyénkbeli mulatóst.

Jellegzetes figurák

A cívisvárosi művész fontosnak tartja, ne csak a zeneszöveg, a dallam ragadja magával a közönséget, hanem a látvány is: a fellépéseken csodálatos kosztümökben láthatjuk a táncosokat, különböző show-elemekkel színesítik az előadásokat – ezek nem hiányozhatnak, ha Liszter Sándor és a Vadrózsák lépnek fel. – A diszkókorszak kettévágta a táncdalénekesek karrierjét, voltaképpen beindult a gépzene – akkor mindannyiunknak megélhetési kérdés lett a szakma folytatása. Ezután kezdtem folklórzenével foglalkozni, régebben is érdekelt, olyan családban nőttem fel, ahol az elődeim közt is voltak zenészek, vőfélyek. Voltaképpen megalkottuk a „bihari lakodalmast”, amivel bejártuk a világot Debrecen leghíresebb táncosaival, illetve a Csokonai Színház néhány énekese is társult hozzánk – majd ezt követte a roma folklór, ami egyedülálló volt az országban. Óriási sikernek örvendett, több évig a pesti éjszakák jellegzetes figurái voltunk, kidolgozott zenével, koreográfiával leptük meg a hallgatóságot, amely ha nem lenne, akkor mi sem. Bárki bármit mond, a mulatós műfajnak igenis nagy a keletje, nem is igazi buli az, ahol nem ropják egy-egy slágerre a bulizók. Hálásak lehetünk a műfajnak, hiszen átmentette azt az értékes zeneiséget (népdalokat, nótákat), amelyeket még a szüleink, nagyszüleink hallgattak. A művészeti ágazat úgy öregedett, ahogyan a felmenőink, de a mulatós stílus nem engedte, hogy örökre elveszítsük: feldolgozta, újjávarázsolta a régi dalokat. Új köntöst kapott, ami igazából a közönség fülébe képes vándorolni – ezért is jelenthetjük ki: a mulatós muzsikának nagyon komoly helye van a mai zenei irányzatok közt – mondta.

Az előadóművész kitért arra is, hogy nagyon sok olyan hallgatója van, akik imádják a dalait, de nem vállalják fel, hogy érdeklődnek a roma folklór iránt. – Sokan szeretjük, ismerjük a legnagyobb slágereket, a nagyobb bulik végén mindig elhúzatjuk a kedvencünket, mégis akadnak köztünk olyanok, akik nem vállalják fel ezt a szerelmet. Talán azért van ez, mert sokáig nem volt divat hasonló dalokat hallgatni, viszont ma már azt látni, hogy az egészen fiatal közönség fel meri vállalni a mulatóshoz való kötődését. Jómagam sem tagadtam soha, honnan jöttem, nem vagyok fővárosi zenész, amit nem bánok, mindig is büszke leszek arra, hogy debreceni lehetek – fogalmazott.

Nagy Emese

Borítókép: Liszter Sándor és a Vadrózsák (balról jobbra: Pataki Ibolya, Papp Ildikó és Szabó Kiss Ági) felperzselik a színpadot