Fény, karnevál és kínai újév

2021.02.09. 19:40

Kirakat-kiállítások nyíltak a cívisvárosban

A járványidőszak idején számos kirakat-kiállítással várják az érdeklődőket Debrecenben – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Fotó: Kiss Annamarie

A Kölcsey központ Hunyadi utca felőli kirakatában keddtől március 1-ig a Maszkok ideje – Velencei álom című kiállítás látható, amely Nemes Károlynak, a velencei álarcok mesterének legújabb, saját készítésű alkotásait tárja a közönség elé

„Bízom benne, hogy (...) felkeltem az érdeklődést nem csak az álarcok, hanem a velencei karnevál misztikuma iránt”

– ajánlotta a munkáit az érdeklődők figyelmébe Nemes Károly.

Debrecen főutcája, a Piac utca több kirakata is tárlatokkal várja a következő napokban és hetekben az érdeklődőket.

Sztojánovits Andrea Fészek című interaktív fényinstallációja Álmos Gergely hangkompozíciójával kiegészülve, a kiterjesztett valóság médiumát használva mutatkozik be, a járókelők saját mobiltelefonján is megjeleníthető tartalommal – jelezték a szervezők.

Fotó: Kiss Annamarie

Hozzátették: Kovács Ivó Searchlight installációja fényvisszaverő tükrökkel alakítja át az egykor pékségként üzemelő Piac utca 67. szám alatt található utcafrontos ingatlan kirakatát.

A Tavaszünnep kirakat-kiállítás pedig a kínai holdújévet idézi meg a tiencsini képzőművészeti akadémiához kötődő három generáció mintegy 39 művész alkotását bemutatva.

A program – ami a szervezők szándéka szerint „remélhetőleg elősegíti a két ország művészeti és kulturális párbeszédét, valamint Tiencsin és Debrecen városának baráti együttműködését” – a Debreceni Egyetem Konfuciusz intézete, a tiencsini akadémia, és a városi önkormányzat közös szervezésében valósul Debrecenben – írták a szervezők.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában