Ütős kezdés

2021.02.12. 14:55

Tarantino-átirattal nyit újra az oDEon

Építkezés és alkotás: így lovagolja meg a pandémia hullámait Végh Veronika és Csáki Szabolcs.

Fotó: Végh Veronika-archív

A debreceni alkotó- és házastársak immár két évtizede dolgoznak együtt; a napokban a Naplónak számoltak be terveikről és az elmúlt, viszontagságos, számukra mégis termékeny időszakról. Beszéltek arról is, hogy mire számíthat a szigorítások feloldása után az oDEon egyetemi színház közönsége, és hogy miként került új darabjuk stáblistájára Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

Sikerdarabok a láthatáron

A közönség és a kulturális intézmények egyaránt azt várják, hogy a debreceni színházak megnyissák kapuikat. Hogy mivel készül az oDEon, arról Csáki Szabolcsot kérdeztük. – Nyitó előadásunk egy Tarantino-adaptáció, a Szikszai Rémusz által rendezett Kutyaharapás című előadás lesz, többek között Fodor Tamás és Mucsi Zoltán főszereplésével. Új, saját darabunk, a Grincs nagyon különleges, országosan egyedülálló a szereposztást tekintve, mivel a családi színház fogalmát szó szerint vesszük. A hatvantagú szereplőgárdában hat valós rokoni kapcsolat van a játszók között. A színitanodás gyermekeinkhez csatlakozott néhány tehetséges apuka vagy anyuka, akik fiatalként maguk is valamilyen színjátszó kör tagjai voltak, vagy érdekelte őket a színház, most pedig az Egyetemi PolgáRock társulatának tagjai – fogalmazott a társulat művészeti vezetője.

Csáki Szabolcs és Végh Veronika a Napló szerkesztőségében | Fotó: Molnár Péter

„Koponyák” a színpadon

Az Egyetemi PolgáRock csapata néhány hónapja debütált egy fergeteges komédiával, szokványosnak egyáltalán nem mondható szereposztásban. A különleges kezdeményezésről Végh Veronika elmondta: az Anconai szerelmesek című produkcióval olyan egyetemi dolgozók álltak színpadra, akikben van elhivatottság a színház iránt. Így láthattuk jelmezben Stündl László dékánt, Dékán Tamás ügyvezető igazgatót, Hamvasné Homonnai Emesét, a közbeszerzési igazgatóság vezetőjét, Bácsné Bába Évát, a Sportgazdasági és -Menedzsment Intézet igazgatóját, Lócziné Kovács Mariannt, a DEAC ügyvezetőjét, Becsky-Nagy Patrícia tanszékvezetőt és Balázs Gyula ügyvezetőt – ismertette Végh Veronika.

A szakember szerint a produkció hatalmas sikert aratott, ezen felbuzdulva erre a társulatra írták a Grincset, melynek címszerepét ugyan a szerző, Csáki Szabolcs játssza, de látható lesz benne a nemrég csatlakozott Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója is.

Több nemzedékkel színesítenek

A szerzők az oDEon Színház darabjait több generációnak és több generáció szemszögéből írják, de a társulatban is szélesedik a fellépők életkorának palettája. Végh Veronika elmondta: a ZeneTheatrum növendékei általános és középiskolások, az Egyetemi PolgáRock tagjai felnőttek, most az a céljuk, hogy az egyetemistákból is létrehozzanak egy ütős csapatot. – Folyamatosan találkozunk tehetségesebbnél tehetségesebb emberekkel, akik nem a színházi pályát választották, vagy nem ilyen irányban tanulnak tovább, viszont nagyon fontos része maradt az életüknek a művészet. Nekik szeretnénk itt lehetőséget nyújtani – magyarázta a szakember.

Fejlődés kívül-belül

Végh Veronika beszélt arról is, hogy a Debreceni Egyetemnek köszönhetően a nyitásra megújul az oDEon előtti tér. Mint elmondta, a felirat felkerült a színház bejárata felé, amelyet esténként kivilágítva már láthatnak az arra járók. – A pandémia idején lehetőségünk volt a belső fejlesztésekre, tervezésekre, új tereket is alakítottunk ki az épületen belül. Az előadás mellett hatalmas nyitóbulival készülünk néző barátaink fogadására. Két évtizedig megállás nélkül dolgoztunk, most eleget pihentünk, újult erővel és rengeteg ötlettel vágunk bele az elkövetkezendő húsz évbe – fogalmazott végül Végh Veronika.

Szakál Adrienn

Borítókép: Az ifjú növendékek a családi színház fogalmát szó szerint vevő Grincs próbáin is bizonyítják tehetségüket

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában