kőkemény alapokon

2021.01.17. 15:22

Hagyománnyal adomány: a gyerekeknek segíthetnek

A január 11-én indult pályázat, mely jótékony célokat is szolgál, a népművészet sokszínűségét tárja fel.

Néptánc kategóriában is nevezhetnek

Fotó: Napló-archív

Egyfajta összművészeti fesztiválként, Hagyománnyal adomány címmel hirdetett pályázatot a Méliusz Csapókerti Közösségi Tér és a Főnix Néptáncegyüttes. – A néphagyományok kőkemény alapokon nyugszanak, és óhatatlanul is beférkőznek az életünkbe. A népművészet velünk él, nekünk pedig kötelességünk továbbvinni – mondta el a Naplónak Törökné Csécs Lenke, a Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

Megtudtuk, az érdeklődők négy kategóriában – népdal, népmese, néptánc és kézművesség – indulhatnak. – A jelentkezési lapot, amin minden részlet megtalálható, a fonixneptanc.hu oldalon találhatják meg. A pályamunkákat a megadott e-mail-címre kell elküldeni, melyek jóváhagyás után a Méliusz Csapókerti Közösségi Tér Facebook-oldalán fognak megjelenni. Három életkori kategóriában – 6–11, 12–16 év között és 17 év felett – lehet nevezni. A népdaléneklés lehet egyéni (4 perc) és csoportos (5 perc), és minimum három népdalból álló csokrot hozhatnak, népmese szintén maximum 5 perc lehet, a táncnál 1,5-2 perces produkciókat várunk, a kézműves kategóriában pedig bármilyen anyagból készült tárggyal nevezhetnek – részletezte a művészeti vezető. Az első három helyezett díjazásban részesül, ahová a szervezők felajánlásokat is várnak. Arról pedig, hogy kik lesznek a legjobbak, egy független szakmai zsűri dönt majd.

– A nevezés hétfőn indult, és január 29-ig tart. Az eredményhirdetés februárban lesz, és úgy tervezzük, hogy amint a járványügyi helyzet engedi, egy versenyművekből álló nagyobb gálát is rendezünk majd tavasszal – mondta Törökné Csécs Lenke. Hozzátette, a nevezési díjat jótékony célokra fordítják: a Gyermekklinika Alapítványa „Gyermekeinkért” Alapítvány részére ajánlják fel, megköszönve ezzel azt az áldozatos mindennapos munkát, amit az ott dolgozók a gyermekekért tesznek. Azonban bárki adományozhat, csupán az utalásnál fel kell tüntetni a pályázat nevét: Hagyománnyal adomány.

Néptánc kategóriában is nevezhetnek
Fotó: Napló-archív

Fontos a közösség ereje

– Az elmúlt év sokakban megtörte a lendületet, ez a pályázat jó lehetőség arra, hogy az emberek kizökkenjenek kicsit a napi monotonitásból, illetve közösségmegtartó ereje is van. Azt egyelőre még nem látjuk, hogy mennyien jelentkeznek majd, de az egészen biztos, hogy van erre igény. Fontos megszólítani a fiatalokat, hogy a számítógépezés helyett olyan tevékenységeket is végezzenek, ami tartalmas. Azt tapasztalom, hogy amikor például a Google Meeten megszólítjuk őket, nem szívesen ülnek már a gép előtt, hiszen az oktatás is online formában zajlik. Azt találtuk ki, hogy interneten keresztül tartunk majd táncpróbát: otthon csinálnak egy kis helyet, és táncolunk, tréningezünk együtt – fogalmazott Törökné Csécs Lenke.

A művészeti vezetőt arról is kérdeztük, a vírus miként befolyásolta a néptáncegyüttes életét. – Szerencsére a nyár a miénk volt, és ahogy az elmúlt három évtizedben, most is sokat köszönhetünk a Csapókerti Közösség Ház munkatársainak, akik időt és fáradtságot nem kímélve mindig támogattak minket. Amint a korlátozások enyhültek, megszerveztük a balatonszemesi néptánctábort 80 fővel, akik hihetetlen energiával vettek részt ezen az eseményen. Együtt 100 címmel a Debreceni Népi Együttessel egy gyönyörű trianoni műsort adtunk a szabadtéri színpadon, augusztus 29-én pedig átadtuk a csapókertieknek a Liget teret egy egész napos rendezvény keretében. Tavaly voltunk 30 évesek, de a jubileumot csak egy kiállítással tudtuk megünnepelni – mondta, bízva abban, hogy az idei esztendő sokkal több lehetőséget nyújt majd a számukra.

Vass Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában