videóval

2020.12.07. 15:11

Még nem az a reggel: új klipet mutatott be a debreceni Neonhal

Helyi stúdió táncosai festenek érzelmeket, hangulatokat az együttes rendkívüli képi világú kisfilmjében.

Fotó: Varga Tamás

Vadonatúj klippel jelentkezett hétfőn a debreceni Neonhal. A keresztény rockot játszó együttes Még nem az a reggel címmel mutatta be legfrissebb kisfilmjét a Szólj be a papnak blogon.

Portálunkhoz is eljuttatott közleményében a zenekar azt írja, a dal egy szál dobozgitáron született, s alapvető szerkezete meg is maradt a „felöltöztető” próbák során. Az egyetlen lényeges változás az, hogy az elejére nyitásnak bekerült a refrén, a cappella előadásban.

„Az utolsó esély dala ez, amolyan helyzetjelentés arról, ahogyan és amiket mostanában megélünk. Arról, hogy olyan dolgokat veszünk túl komolyan, melyeket nem kellene, ellenben fittyet hányunk azokra, melyekkel fontos lenne törődnünk”

- fogalmaznak új munkájukról.

A szám megírása és publikálása között bő másfél év telt el, ennek ellenére úgy tűnhet, némileg a világjárvány okozta felfordulásra reagálnak az egymás után sorjázó sorok. A zenekar szerint semmi sem véletlen, feltehetőleg ez sem. Megjegyzik: a helyenként komornak tűnő hangütés ellenére se feledkezzünk meg arról, hogy ez egy alapvetően pozitív végkicsengésű szerzemény.

A dalt a zenekar próbahelyén rögzítették. A munkálatokban Gyarmati Balázs (Soundset Stúdió) segített nekik: a felvételhez szükséges felszerelését felállította a zenekar második otthonának számító pincehelyiségben, így a zenészek a lehető legkényelmesebb körülmények között alkothattak.

Itt káosz, ott harmónia

A zenekar szeretett volna egy olyan klipet készíteni, amiben nem szerepelnek a tagok. A Piruett Tánc Stúdióhoz személyes kötődés révén jutottak el: a klipben látható koreográfiát Simonyi Kitty, a stúdió elnöke készítette. A dalhoz a klipet Varga Tamás (Brownhandfilm) rögzítette a Piruett próbatermében, az egyéb helyszínekre vonatkozó terveket a koronavírus-járvány húzta keresztül.

A Simonyi Kitty által készített koreográfia egy etűd. Nem mesél el történetet, pusztán a dal érzelmeit felerősítő, közvetítő táncfolyam. A görcsössé váló mozdulatok, az akrobatikus táncelemek a fokozott feszültséget érzékeltetik, kontrasztban a sima, harmonikus mozzanatokkal, árulta el a Neonhal a kisfilm dramaturgiájáról, megjegyezve, hogy filmfelvételeken alkalmazott képi effektusok ezekre az érzelmi hatásokra segítenek rá:

minél torzabb a kép, annál inkább a zűrzavar uralkodik, és minél tisztább a felvétel, annál inkább a nyugalom az úr.

A közleményben rámutatnak: a dal érzelmi fordulópontja a fekete-fehérré váló rész, ami alatt egyfajta konklúziót kapunk: „Utat jelöl, és megmutatja, mi igaz, mi hamis/Ha a halál árnyékának völgyében járok is.” Végül minden megnyugszik, kitisztul, hiszen „ez még nem az a reggel, mikor mindennek vége lesz” és az utolsó pillanatig van lehetőségünk változtatni az életünkön, hozzáállásunkon.

Új logó, új lendület

A Neonhal egykor Nagy Tamás Imre egyszemélyes szobaprojektjeként indult, s 2016 óta létezik élő, eleven, koncertező csapatként.

A Még nem az a reggel, azzal, hogy elkészítésében a teljes csapat részt vett, egyfajta újraindítást is jelképez

- húzzák alá. Ezt demonstrálja a Neonhal új logója, melyet Szénási Bence Györk grafikus tervezett, Dankó Imre alapjaiból kiindulva a tagok javaslatai, ötletei szerint.

Fotó: Neonhal

A logó központi eleme a sötétségen neonfényként átvilágító ősi keresztény szimbólum, az ichtus, az árral szemben úszó hal.

A banda tagjai

  • Györki Szilvia – dob, vokál
  • Keveházi Tamás – gitár, vokál
  • Nagy Tamás Imre – ének, gitár
  • Urhegyi Pál – basszusgitár
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában