ünnep az oviban

2020.11.14. 09:40

Megadták a módját a nyíracsádi libanapnak

Márton-napi libavigalomtól volt hangos a nyíracsádi Akácliget Óvoda udvara.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A település óvodájában a Kovácsné Csik Ágnes vezette hagyományőrző munkaközösség évről évre feleleveníti a Márton-naphoz tartozó szokásokat is. Idén sem volt ez másként. Márton napján az óvónénik vezetésével mintegy száz óvodás „kisliba” vonult énekszóval az udvarra, természetesen libasorban. Ott Pergéné Erdei Gabriella anyuka és ikercsemetéi, Flóra és Márton nem akármilyen meglepetéssel várták az óvodásokat. A kosárból két élő libát varázsoltak elő, amit aztán az ovisok közelről is megszemlélhettek. Ki félénkebben, ki bátrabban, de azért mindenki igyekezett közelebb kerülni a hangoskodó jószágokhoz.

Megidézték Szent Mártont is

Míg tartott a libasimogató, addig megtudták a gyerekek, mi a különbség a gúnár és a tojó között, miért hártyás a liba lába, megtapasztalhatták a gágogó, de a sziszegő hangot is. Birki Szabikának nagyon tetszett a liba puha tolla, de a bátor kis legény nem ijedt meg a hangjától sem. Mikor a szárnyasok pihenni tértek, a gyerekek libás játékokkal, mondókákkal kedveskedtek a jószágoknak és egymásnak, majd néhány rajz, ének, fotó segítségével még Szent Márton püspök alakját is megidézték.

Pósán Ferencné óvodavezető nagyon fontosnak tartja a hagyományőrzés mellett azt, hogy a gyerekek minél több valódi, életközeli élményt szerezzenek az őket körülvevő világból. Erre nyújtott kiváló lehetőséget a Márton-napi libasimogató is.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában