Itt mindenki jobban főz, mint a másik: muflonpörkölt és bakonyi paprikás is rotyogott Csegén

Nyolcvan csapat nevezett, közülük hetvenketten foglalták el a szervezők által részükre felállított sátrat, illetve jelentkeztek a filézett harcsáért, melyet a ugyancsak a halászcsárda biztosított számukra. A múlt héten szombaton megtartott különleges gasztronómiai eseményen ott voltunk mi is, és bele-belekukkantgattunk a bográcsokba.

Ők voltak a legtöbben

Közvetlenül a Tisza-parton népes társaság beszélget, nótázgat, illetve több bográcsban is készítette az ételt. – Mi egyszerű ételt főzünk, harcsapaprikás lecsóalappal – kezdte Bana János, a csapat, a tiszacsegei nyugdíjasklub főszakácsa. – Elkészítjük a szokásos módon a hagymás, lecsós alapot, abba megy bele a hal, a gomba, majd a végén a tejföl. A fűszerezése is a legegyszerűbb: só, bors és paprika. Ezt össze kel főzni. A harcsapaprikást szalonnával megtűzdelt túrós tésztával kínáljuk. Ebből egy kisadagot a zsűri elé viszünk, a többit mi magunk fogyasztjuk el. Annyian vagyunk, hogy 10 kiló hal jutott a csapatnak. Közben egy másik bográcsban slambucot is készítünk, hogy akik nem szeretik a halat, ők is tudjanak valamit enni. Ilyenkor aki csak teheti, kijön, ez a legnagyobb rendezvényünk egész évben. Amióta van ez a fesztivál, mindig itt vagyunk. Előre tudjuk, hogy mikor lesz, interneten megnézzük, és készülünk rá.

– A rendezvényen most nincsenek kísérő események, így a tiszacsegei tűzoltódalárda sem lép fel. Ezért mi is csak csendben beszélgetünk a szép Tisza-parton – mondta társaságában beszélgetés közben Németh József, a dalárda egyik tagja, aki két évtizedig volt Tiszacsege vezetője.

A köret mindent visz

Soltész Gábor és felesége ketten alkotnak egy csapatot. A csapatnevük is elárulja, a szomszédos helységből érkeztek: Egyeki Hal-adók.

– Ötödjére vagyunk itt, ebből kétszer nyertünk, egyszer másodikok lettünk. Most bakonyi módon készítettük a harcsapaprikást. Azt vajas panko morzsába forgatott, ropogósra sütött szalonnával és tejföllel leöntött kapros-juhtúrós gombóccal tálaljuk. Készítettünk hozzá ékesítő koszorút is. A tésztát meggyúrtunk, megfestettük piros, fehér és zöld ételfestékkel, nemzeti színű szalagot fontunk a tésztából, és az került körbe a tányérra. Ketten vagyunk, családi vállalkozás. Győzzük a munkát, de megmondom őszintén, az alaplevet tegnap elkészítettük otthon, az nagyon macerás művelet. Halat főztem, azt homogenizáltam. Minden más itt készült. A hal összekockázása, az 15 perc, közben meggyúrtuk a tésztát, gombócot elkészítettük. Mindjárt dél, és már kész az ebéd. Aki kér, annak adunk. Vannak itt kollégáim, akik biztosítják a rendezvényt, meghívom őket ebédre. Aztán ha ismerős jön, azokat is megkínálom. Ez erről szól.

„Jó idő, a jó társaság megvan, legyen egy kis versenyszellem, akkor minden rendben van.”

Amit készítettünk, az egy spontán recept, most csináltuk először. Ma lezárul a verseny, de már gondolkodom, hogy mi legyen a következő harcsapaprikás-főzőn a köret. Mert az visz mindent, hiszen a harcsapaprikás az mindenkinél egyforma nagyjából. Amikor első alkalommal nyertem, a köret rétestésztába sütött, kapros, juhtúrós csusza volt tejfölhabbal. Különleges köret kell, ennyi a verseny nyitja.

Családdal, barátokkal

Folytattuk tovább az utunkat a különböző halételekkel telt bográcsok között. A megyei horgászegyesület sátorbejáratát egy hatalmas, preparált harcsafej díszíti.

Mellettük kis csapat sürgölődik. Pocakos Pecások a csapatnevük, ők azonban valójában a Tóth család Tiszacsegéről. Minden évben kijönnek, számukra ez egy családi rendezvény, amikor természetesen a barátokat is vendégül látják.

„Ez egy olyan horgász-vadász-természetjáró család, amelyik szereti a halat is. És ez igaz minden tagjára, aprajától a nagyjáig, fiútól a lányig.”

A menü slambuc, hozzá tejfölös harcsapaprikás, muflonpörkölt, halkolbász, haltepertő – sorolta Tóth Zoltán, aki önmagáról elmondta azt is, hogy gyermekhorgászként kezdte, és a harcsapaprikás-főző versenyen már hagyományőrzésből is részt vesznek. – Népszerűsítjük a halételeket, családdal, barátokkal összejövünk, és inkább erről, mintsem a versengésről szól ez a nap. Harcsapaprikást is készítünk, aztán egy kis halkolbászt, haltepertőt, és különlegességként egy kis vadételt is belecsempésztünk. A csapatban három személy főz, de a vendégkör jóval több. Alapvetően mindig ugyanarra alapozunk, a harcsapaprikásra, a halkolbász kuriózumnak számít. Az verhetetlen. A halkolbász készítése hasonlít a disznótorokban szokásos kolbászéhoz. De mivel a halhús szerkezete kicsit másabb, szárazabb, ezért több zsírt igényel. A részletekbe azonban nem merülök bele, mert akkor jövőre mindenki azt fogja csinálni. Annyit még hozzá, hogy a fűszerezése is egyszerű: só, bors, paprika, fokhagyma.

A mi Tiszánk, a mi Csegénk, a mi rendezvényünk

A harcsapaprikás-főző versenyen összefutottunk Bodó Sándor államtitkárral, a térség országgyűlési képviselőjével is. – Más volt az előző hét alkalom, mint ez a nyolcadik. Természetesen a táj szépsége, a gasztronómiai különlegességek mindig helytállóak, de most a szervezőknek sokkal több feladatuk volt. Az alapüzenete a rendezvénynek teljesen egyértelmű, hogy fogyasszunk több halételt, és ez ebben a környezetben különösen hitelesen hangzik.

„Ezen a településen, a Tisza-parton mindenki tud főzni, és mindenki jobban tud főzni, mit a másik. Ez természetes emberi érzés.”

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is végigsétált a főzősoron. – Itt az a legfontosabb, hogy a rendezvény fölhívja az egészséges halfogyasztásra az emberek figyelmét. Van egy rövid kis Tisza-partunk, ez a mi Tiszánk, a mi Csegénk, a mi rendezvényünk, valamennyiünk számára fontos, hogy azonosuljunk a rendezvénnyel. A halászlé, a sült hal, a halpaprikás mindannyiunk számára kicsit kuriózum, hiszen ezeket az ételeket a hétköznapokban nem keressük, kicsit elmentünk a gyorsétkezés irányába. Aki ide eljön, van ideje, nyugodtan ki tudja szedni a szálkákat is, nem csak a filézett termékeket keresi.

Kovács Zsolt

Kapcsolódó cikkek:

Fásy Ádám is zsűrizett a csegei harcsafesztiválon

Tucatnyi bográcsban rotyogtak a jobbnál jobb fogások Tiszacsegén