2020.05.30. 15:47
The Expanse: száguldás az ismeretlenbe
A sorozatot úgy szokták jellemezni, hogy „Trónok harca az űrben”, ami találó is rá.
Fotó: imdb.com
Egymásnak feszülő hatalmi érdekek, csaták, intrika és rejtélyek, sok-sok szereplő különböző motivációkkal – minden megvan benne, amit a westerosi krónikákban szerettünk, csak épp űrhajókkal.
Vannak azok a sci-fik, amik viszonylag tudományos alapokon állnak, és arról szólnak, ahogy az ember kilép a világűrbe, mint például a Gravitáció vagy akár a Mentőexpedíció. Meg vannak a hiperűrugrós-csillagrombolós-lézerkardozós nagyoperák, mint a Star Wars. Na, a The Expanse (a magyar címet, A Térséget inkább hagyjuk) a kettő között helyezkedik el, ha úgy tetszik, hiánypótlóként. Nagyjából kétszáz év múlva játszódik, amikor az ember már meghódította a naprendszert, de azért még keményen küzdenie kell az életben maradásért. A túlnépesedett anyabolygó, a Föld feszült viszonyban van a független katonai hatalomként létező Marssal. Harmadik erőként ott az aszteroidák öve, ennek lakói szolgaságban élnek és dolgoznak azért, hogy ellássák az előbbi kettőt ásványkincsekkel, meg további feszültséggel az itt működő partizán/forradalmár/terrorista mozgalom révén.
A The Expanse – a Trónok harcához hasonlóan – részletesen megteremti a maga világát. Története néhány ember személyén és egy eltűnt lány rejtélyén keresztül bontakozik ki. A Földön az ENSZ alelnöke keveri a kártyákat, a világűrben egy jégszállító hajó legénységét ismerhetjük meg; az Öv egyik állomásán pedig Millert, a kiégett, cinikus, korrupt zsarut egy gazdag ember arra kéri, keresse meg a lányát, aki azon a járművön volt, melyről a jégszállító vészjeleket fog…
Bár meglehetősen idegen világba csöppenünk, azonnal ismerősebbé válik, amikor fajtársaink lövöldözni kezdenek egymásra, s nagyjából a második epizód végére hőseink kellően nagy katyvaszban ülnek ahhoz, hogy szorítsunk értük.
A sok információ miatt kissé bonyolultnak tűnhet képbe kerülni, eleinte nagyon figyelni kell, hogy hol vagyunk, ki kicsoda és mit csinál, de megéri a fáradságot, mert amint megkapaszkodunk a gravitáció nélküli térben (úgy a harmadik rész táján), a történet magával ragad és nem ereszt el.
A sorozat egyik nagy erénye, hogy rendre nem várt fordulatokkal lepi meg a nézőt. Ez számos izgalmat tartogat, ahogyan az űrben zajló kisebb-nagyobb ütközetek is, melyek épp annyira kidolgozottak és látványosak, amennyi elég ahhoz, hogy visszatartott lélegzettel figyeljük őket. Ha már látvány: némely űrjármű lenyűgöző, mások csak tetszetősek, az űrruhák korrektek, a városok, űrállomások és egyéb helyszínek sajátos hangulatot adnak a történethez.
A sorozat lényegében ismeretlen szereplőgárdával készült, s gyanítom, talán nem is tett volna jót neki, ha világsztárok nyomják agyon. Nem kérhetünk számon Oscar-díjas alakításokat, a többség játéka azonban hozza az elvárható színvonalat, Thomas Jane pedig remekel Millerként. A karakterek is nagyrészt rendben lennének, de épp a kvázi főszereplő, Jim Holden (Steven Strait) személye kifogásolható: szimpatikus fiatalember, csinos arcberendezéssel, és semmi több. Legutóbb Han Solónak sikerült ilyen jelentéktelennek lennie a róla szóló előzményfilmben, amikor az összes szereplő karizmatikusabb volt nála, beleértve a droidokat is. De ezzel együtt lehet élni, kárpótolnak a többiek meg az űrcsaták.
A történetet a realitás bizonyos elemei teszik erősebbé, olykor hátborzongatóvá. Így például az űrhajók nem fénysebességgel közlekednek, hanem napok alatt érnek el célállomásukra, ami nyilván közelebb áll a majdani technológiához, mint a fénysebességgel ugrálás. Az Övben élők pedig földi gravitáció híján jóval gyengébb csontozattal rendelkeznek, mint az anyabolygón felnőtt embertársaik – ízelítőként, mi várhat ránk egy másik planétán.
S végezetül talán a legfontosabb elem:
a sorozat nem csak a szemnek kellemes, gondolkodni is lehet rajta.
Mert amit hőseink felfedeznek, az az egész emberiségre hatással lehet. Mert nem mindig egyszerű eldönteni, valaki a jó vagy rossz oldalon áll-e, s amit tesz, az melyik kategóriába tartozik. Mert tűnődhetünk azon, hogy ha kilépünk az ismeretlenbe, vajon mi vár ott ránk?
Szőke Tímea
Kapcsolódó cikkek:
