„Hiába nézem”

2020.05.11. 16:41

Sportos dalt hoztak össze

A Loki volt védője és a Napló sportújságírója kőkemény metált adnak elő.

Fotó: Tamás Nándor-arcíhv, Hanák Viktor-archív

Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy néhány héttel ezelőtt lapunk közölt egy cikket Hanák Viktorról, aki a DVSC labdarúgója volt 2000 és 2003 között.

Szállt az ének Debrecenből

Az apropót az adta, hogy az egykori hátvéd rögzített néhány szikár nótát, melyeket ő írt és maga gitározik a felvételeken. Az edzősködés mellett Ausztriában banki alkalmazottként élő Hanák akkor többek között elmondta kollégánknak, Tamás Nándornak, hogy mennyire nagy rajongója a fémzenének, s mekkora örömet okoz, hogy a saját dalait játszhatta fel a soproni stúdióban, a Moby Dick zenekar énekes-gitárosának, Schmiedl Tamásnak a felügyeletével.

Mint kiderült, Viktornak nincs állandó énekese, ezért a dalokat más és más torok interpretálásában hallhatjuk majd. Több sem kellett Nándinak, – aki két ex-lokistával, Dombi Tiborral és Sándor Tamással együtt zenél a Wyrfarkasban énekesként –, elkérte az anyagot a szerzőtől, és a „Hiába nézem” című dalra rábökött, hogy azt feldalolná a cívisvárosban. Az MMP Stúdió feje, Moszi elvállalta a rögzítést, szombaton pedig elkészült a nóta, melyet hamarosan meg lehet majd hallgatnia a nagyérdeműnek.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában