Az élet akkordjai egy csellista vonójával

„A cselló talált meg engem. Alapvetően a zenét mindig az élet dobta elém, én meg felvettem minduntalan. Azt mondják, a cselló hangja áll legközelebb az emberéhez. Van benne valami szexi, hiszen a lábunk közé vesszük, közben tulajdonképp át is öleljük, emiatt nagyon emberi a rajta való játék”

– mondta a Naplónak Ölveti Mátyás, akit legtöbben talán a Szabó Balázs Bandájának (SZBB) csellistájaként ismernek. Ő beszélt nekünk arról, milyen az élet csellóval és néha anélkül.

Gyermekkor, vidéken

– A szüleim vigyázó útmutatásai a legfontosabb benyomások, amik megmaradtak. Az ő szemüvegükön keresztül láttam meg először bizonyos dolgokat az életből. Édesanyám tanítónő volt, ami alapvetően feltételez egy multidiszciplináris hozzáállást. Édesapám történészként doktorált, főlevéltárosként ment nyugdíjba, elektromérnökként végzett, dolgozott doktori évei alatt nyomdászként sőt, elvégezte a katonai tisztképzőt is. Ez, az életet sok szempontból vizsgáló hozzáállás meghatározta az én életszemléletemet is. Máig megvan az a készlet, ami megmutatja, hogyan működnek az elektromos fogyasztók, megszakítók. Élénk az az emlék is, mikor édesanyámmal hallgatjuk a Bartók rádión a Ki nyer ma című műsort, próbálván megtippelni a hallott mű szerzőjét – idézte fel Mátyás. Hozzátette, fontos volt az is, amikor négyévesen Mezőcsátra költöztek. Ez a pár éves időszak engedte – vallja –, hogy magába szívja a vidéki élet nyugalmát, aminek hatása mai napig fontos számára.

Út a zene felé

Szülei zeneszeretete az első pillanattól jelentős volt: hallgatták a nagy becsben tartott bakelitgyűjteményt, Beethoven-szimfóniákat vagy épp a Beatles A Hard Day's Night albumát. De imádott focizni és kosarazni is, azonban később a gyakorlás vált a mindenévé. – Miután visszaköltöztünk Debrecenbe, a Bányai Júlia Általános Iskola ének-zene tagozatán találtam magam. Egész életre meghatározó élményeket, barátságokat kaptam, amik a zenéhez való viszonyomat mai napig meghatározzák. Itt kötöttem életre szóló barátságot a Lautitia Kóruscsalád vezetőjével, Nemes Józseffel, akinek csodálom munkáját – mondta. A zeneiskolában zongorázni, gitározni szeretett volna, de minden hely betelt. – Cselló szakon volt egy, Zsákai Lászlónál, rábólintottam. Majd suttogva megkértem anyát, otthon mutassa meg, mi az. Fogalmam sem volt. A Kodály-szakiba mentem tovább Papp Lászlóhoz, akinek örökké hálás leszek: definiálta a zenéhez való hozzáállásomat, megtanított dolgozni, gondolkodni benne. Ezután a Zeneakadémián Onczay Csaba volt kitűnő mesterem, de sokat kaptam Devich Sanyi bácsitól is. Alapvetően a Bartók Vonósnégyes tagjaitól – mondta. Majd az élet tovább sodorta: tanult Madridban és Bázelben is.

Találkozás

Ezután elérkezett 2012, élete pedig Szabó Balázséval keresztezte egymást. A zenekar (SZBB) struktúrája megváltozott, Balázs pedig szeretett volna csellót a hangzásba, a hangszer sokoldalúsága miatt. Mátyás akkoriban egy fúziós dzsesszprojektben játszott Mihalik Ábellel, így rajta és Lovasi Andráson keresztül jutott el hozzá Balázs és Petráki Lilian menedzserük.

„Ha varázsról kellene beszélni, Balázs személyiségét kell kiemelni. Szerénysége, tehetsége, életszemlélete átüt a zenéjén, a színpadon. A másik a zenei alázat, önkritika, ami minden tagnak sajátja. Látok fejlődést mindenkinél egyénileg, és mint csapat is. Rengeteget tanulok tőlük. A harmadik pedig az a kommunikáció, kreatív munka, amit a menedzserünk Balázzsal együtt végez”

– vélekedik a banda népszerűségének titkáról.

A zenén túl

Mátyás imád fával dolgozni, készített bútorokat, faszerkezetű dolgokat, egyre bővül a ,,műhelye”. – Sok ötletem van, törekszem a minél precízebb kivitelezésre. A másik nagy szerelem a kosárlabda. Bár futottam félmaratont, a kosarazást tekintem a legfontosabb sportnak az életemben. Sokat köszönhetek Balázsnak, ő rántott bele pár éve. Mindketten a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club igazolt játékosai vagyunk. Egy időben nagy filmzabáló voltam, végignéztem minden filmjét több olyan fontos rendezőnek, mint Scorsese, David Lynch, Pedro Almodóvar. És ott van a kertészkedés, isteni dolog a saját paradicsomodból főzni egy finom arrabbiatát – osztotta meg.

Népszerűség

Megannyi díj áll már mögötte fiatal kora ellenére, legbüszkébb azonban mégsem ezekre, hanem arra a minden oldalról nyitott tudáshalmazra, amit sikerült felhalmoznia három évtized zenélés alatt. – Nem tekintek magamra híres emberként. Egy hihetetlen illúzió az egész, ha belegondolunk például egy fesztivál koncertjébe: a helyszín már egy nem létező dolog, hisz pár héttel előtte vagy utána csak egy üres mezőn állunk. Az egészet ezekért a mulandó, varázslatos állapotokért hozzuk létre minden komponensével. És persze ez így jó. A SZBB-val fontosnak tartjuk a közönséggel való személyes találkozást, jól is esik mindnyájunknak néhány kedves mondat, mosoly. Tisztelni kell a közönséged, hogy te is visszakapd ugyanazt. Ezt azt hiszem, minden zenésznek éreznie kell így, 2020 koncert­éhes tavaszán – mondta végül.

Laszkács Denise

Több formáció köthető a nevéhez

– A vonósnégyes mint műfaj, valahol a zeneművészet egyik csúcsa. Minden vonós játszik egyszer kvartettben, kevés az a műfaj, ami ennyi zseniális kompozíciót adott. Ismertük egymást a srácokkal. Amikor felvételiztünk a Zeneakadémiára, csak azon állt az Accord megalakítása, bekerülünk-e. Siker volt mindenkinél, neki is álltunk dolgozni. Sok a hasonlóság az SZBB-vel emberi szempontból. A különbség inkább strukturális: a kvartettben teljesen demokratikusan működünk, míg a Bandában van egy hierarchia – fejtette ki Accord Quartet nevű formációjáról. Szerelemprojektje a Folkfonics, ami egy komolyzenei side-projektként indult. – Itt basszerozom, csellózom, hangszerelek, illetve a dalszerzés részéből is kiveszem a részem. Vannak saját ötleteim is, pár harmóniakör, dallam, szövegkezdemény, egyszer talán lesz belőlük valami, még nem jött az a tarthatatlan belső nyomás, hogy ezt a világ elé kelljen tárnom. Illetve nemrég elkezdtem loopert használni, volt pár fellépésem Budapesten, a Sziget Fesztiválon, illetve Debrecenben, a Sofar szervezésében is – mondta.