Címegyezés

2020.04.18. 08:28

Vitézy László plágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot

Plágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot Vitézy László rendező, mert ugyanazt a címet adta új filmjének, mint ő harminc évvel ezelőtt saját alkotásának.

Vitézy Lászlót azért sérti a címegyezőség, mert szerinte egy szimbolikus filmről van szó. Fel is szólította Hajdu Szabolcsot, hogy változtasson, de Hajdu szerint a két alkotás jól megfér egymás mellett – írja az M1 aktuális csatorna Híradójára hivatkozva a hirado.hu.

Vitézy László Békeidő című filmjét 1979-ben mutatták be, és arról szól, hogy egy termelőszövetkezet elnöke nem engedte elnéptelenedni faluját, ezért pedig még a párttal is szembeszállt. Sokan a Kádár-korszak emblematikus alkotásának tartják, annak idején megnyerte a 29. mannheimi filmfesztivál nagydíját is.

Hajdu Szabolcs azonos című új filmje, amely április 23-án a koronavírus-járvány miatt egy online platformon debütál, emberi viszonyokon keresztül járja körbe a dominancia és a kiszolgáltatottság kérdését.

„Elloptátok a címemet!” – így reagált a címegyezőségre Vitézy László közösségi oldalán. Azt írta: a Békeidő mint cím sokak számára szimbolikus és foglalt. Címplágiumról beszél, amit tiszteletlenségnek, műveletlenségnek és ostobaságnak tart – hangzott el a műsorban.

Hajdu Szabolcs debreceni születési filmrendező | Fotó: Matey István

Hajdu Szabolcs az M1 Híradónak azt mondta: Vitézy László posztjából értesült a problémáról. A filmet nem ismerte, most nézte meg. Azonban úgy érzi, nem lopás az, hogy ő is ezt a címet adta filmjének, mert a békeidő tág fogalomként értelmezhető, és külföldön is léteznek ilyen címen nagyjátékfilmek. Szerinte a két hazai alkotás megfér egymás mellett.

MTI

Borítókép: Jelenet Hajdu Szabolcs Békeidő című filmjéből

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában