folyamatos munka

2020.04.25. 17:39

„A semmiből kezdjük elölről” – Zajlik a nyári programok szervezése

A baljósnak tűnő statisztikák ellenére nagy az esély, hogy élményekben gazdag nyarat zárhassanak.

20190820 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló Augusztus 20-i karneváli felvonuláson közel 5 méter magas és 10 méter hosszú virágkompozíciók, nívós hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok voltak jelen.

Fotó: Napló-archív

A kijárási korlátozás és a megszorítások miatt sokan már a nyaralásukról is lemondtak, ám Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője folyamatosan tervez, szervez. A régió legnagyobb rendezvényszervezője 72 alkalmazottal dolgozik technikai, műszaki, pénzügyi, kulturális, értékesítési területen.

Bódor Edit a Naplónak elmondta: vezetőként nagyon fontosnak tartja, hogy a nehéz időszakban kollégáival megőrizzék az érzelmi stabilitásukat. A cégvezetőtől megtudtuk: a régió legnagyobb nyári ünnepe, a Virágkarnevál folyamatos szervezés alatt áll, és ha egyelőre nem is tudható, hány virágkocsival és fellépővel, de terveik szerint megvalósul Debrecen egyik legszebb ünnepe idén augusztus 20-án is.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad szerelmeseinek sem kell színházélmény nélkül zárniuk a szezont: a lekötött, népszerű előadásokat augusztus végére, szeptember elejére halasztották.

– A járványhelyzet beálltával az Apolló mozi ébredt újra elsőként, ahol már több alkalommal tartottunk online filmvetítést, és ez az időszak épp megfelelő akár arra is, hogy a Kölcsey Központ falait újrafessük – fogalmazott Bódor Edit.

Hosszasan lehetne sorolni azokat a gazdasági veszteségeket, melyek akár el is lehetetleníthetnék a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-t, a társaság – felmérve az adott helyzet adta lehetőségeket – újragondolta az idei programokat. –

„A város és a cég szimbólumához, a főnixmadárhoz hasonlóan most a semmiből kell felépítenünk egy nagyon szépen kidolgozott rendszert, így érthető, hogy az első kérdésünk az volt: hogyan tovább?”

– fogalmazott a tervezés első fázisáról Bódor Edit ügyvezető.

Megvannak az eszközeik

Telefoninterjúnk előtt Bódor Edit már a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárjával, Tirpák Zsolttal tárgyalt a műszaki területen dolgozó kollégái továbbképzési lehetőségeiről, átcsoportosításról, kompetenciafelmérésről.

Az eszközeik rendelkezésre állnak, de a helyzet adta forráshiány miatt a korábbi külsős szakemberek munkáját most cégen belül tervezik megoldani. A Főnix tevékenységi köréhez tartozó intézmények, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, a Kölcsey Központ, az Apolló mozi munkatársai és a portaszolgálatok a cégvezető tervei szerint nem maradnak kihasználatlanok a következő, bizonytalan idejű időszakban.

– Korábban is volt már példa arra, hogy mi festettük ki az Apolló mozit, vagy az átadás előtti órákban egyesített erővel takarítottuk a Nagy­erdei Szabadtéri Színpad székeit. Azt, hogy az előttünk álló rendelkezések hogyan fogják szabályozni a tömeges rendezvényeket, még nem lehet tudni, a színház esetén fontos az ültetés kérdése is, de úgy gondolom, hogy szigorításokra számíthatunk ez ügyben.

– Nem kell félnie a közönségnek, mivel azok a sikerprodukciók, melyeket júniusra terveztünk, augusztus végén, szeptember elején kerülnek színpadra, így reményeink szerint többek között a Tüskevárt, a Hairt, a Páratlan párost, a Menopauzát és a Játékszín Legénybúcsúját is láthatják a debreceniek.

Nem múlt el nyom nélkül

A Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódva sikerült a Szabó Lőrinc születésének 120. évfordulója alkalmából készített emléktáblát a Kölcsey Központ falán elhelyezni, emellett a virágvasárnapi ünnepség is megvalósult, igaz, online térben.

A tavaszi rendezvényekkel kapcsolatban a cégvezető arról is tájékoztatott, a Tavaszi Tárlat is megvalósul május 2-án, ahol a modern kor adta technikai lehetőségekkel élve a képzőművészek videó formájában üzenhetnek majd saját műtermükből. – Akár a rendőrség, szolgálunk és védünk, szolgáljuk közönségünket, védjük értékeinket és hagyományainkat – mutatott rá Bódor Edit.

A koronavírus abban sem gátolhatja meg ezt az elhatározást, hogy a pünkösdöt a maga lelki mélységében és komolyságával élhessük meg, ezért valós, ünnepi üzenetek továbbításával készülnek az egyik legnagyobb keresztény ünnepre is.

Bódor Edit a Napló kérdésére azt is elmondta, hogy bár még nem tudni, miként, hány virágkocsival és milyen közönséggel, de valamilyen formában a Virágkarnevál is része lesz a debreceniek nyarának.

Élményrengetegben

– Több fontos kérdés is felmerül az idei virágünneppel kapcsolatban. Az egyik, hogy az a tíz külföldi csoport, melyeket már egy évvel ezelőtt lekötöttünk, biztosan nem vesz részt a karneválon, így terveink szerint magyar csoportok fogják színesíteni a programot. A másik fontos tényező a virágokkal kapcsolatos, ugyanis míg a kocsik összeállítása a hangárokban kivitelezhető a dolgozók távolságtartásával, a virágdíszítés már nem, ezért is fontos, milyen lesz a helyzet augusztus 19-én.

Folyamatos kapcsolatban és párbeszédben vannak a városvezetéssel. Új értékek, meghittebb élmények, kisebb helyszínek várnak ránk, ami nem is biztos, hogy rossz dolog. Bódor Edit hangsúlyozta: ha kicsit másként is, de minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a Nagyerdő és a debreceniek továbbra se maradjanak élményrengeteg nélkül.

Szakál Adrienn

Tettel és szeretettel is

A Főnix Rendezvényszervező ebben a nehéz időszakban is aktívan dolgozik a bajbajutottak megsegítésén. Bódor Edit ügyvezető a Naplónak elmondta, a Főnix gépjárművei és munkatársai jelentősen megkönnyítik a Városi Szociális Szolgálat gondozóinak munkáját, hogy azok minden hétköznap eljuthassanak az idősekhez, és segíthessék őket a bevásárlásokban. Emellett – talán nem túlzás: égi jelként – nemrég egy varrógéppel is megajándékozta a céget egy debreceni idős hölgy, így a Főnix Rendezvényszervező készen áll arra, hogy a rászorulók számára egészségügyi maszkokat is készítsen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában