tavaszi fesztivál

2020.02.26. 14:03

Szárba szökkenő művészetek Debrecenben

A Debreceni Tavaszi Fesztivál idén is sokrétű programkínálattal várja az érdeklődőket.

Fotó: Kiss Annamarie

A cívisváros életében fontos lehetőség, hogy a kultúra koncentráltan, fesztivál formájában is jelen legyen, erre pedig kiváló alkalom a március 22-31. között rendezendő Debreceni Tavaszi Fesztivál, hallhattuk Puskás Istvántól szerdán a Kölcsey Központban, a közelgő összművészeti esemény beharangozóján. Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere hangsúlyozta, a fesztiválon résztvevők közelebbről megismerkedhetnek a társművészetekkel, s a helyi értékekkel egyaránt. Kiemelte, a rendezvény nemcsak hazai, hanem nemzetközi kitekintést is nyújt majd a kultúra kedvelőinek. Többek között Debrecenbe érkezik majd Szabó Balázs énekes, aki a Modern Art Orchestra közreműködésével hoz majd a zenekedvelő közönségnek különleges előadást. Puskás István a Fellini 100 – Frederico Fellini Filmnapokra is invitálja az érdeklődőket, mely programnak az idén 108 éves Apolló mozi ad majd otthont.

Zene, irodalom, színház

– A mai napon van hamvazószerda, a nagyböjt kezdete, mely nemcsak a gyomor megkíméléséről, hanem a lelki feltöltődésről egyaránt szól. Utóbbinak kiváló alkalmat teremt a Debreceni Tavaszi Fesztivál, mely minden korosztály számára kínál érdekes és tartalmas programokat – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Fotó: Kiss Annamarie

A fesztivál színes kínálatából megemlítette többek között a Bach Mindenkinek Fesztivált, mely keretén belül Debrecenben köztereken, bevásárlóközpontokban, oktatási és közintézményekben, templomokban, éttermekben, kávéházakban csendül fel Bach muzsikája március 18-22. között. Sokak mellett eljön majd Debrecenbe a Magashegyi Underground is egy különleges koncerttel, Szabó T. Anna, Lackfi János költők és Gyárfás István gitárművésznek is lesz egy rendkívüli estje, a Kodály Filharmonikusok Debrecen pedig Beethoven 250 címmel adják majd idei 5. hangversenyüket. Elhangzott, hatalmas népszerűségnek örvend Vecsei H. Miklós József Attila-estje is, melyre már minden jegy elkelt, valamint egyéb színházi produkciókat is élvezhet majd a nagyérdemű.

Motivációs előadások

Fotó: Kiss Annamarie

Katonáné Kovács Judit, a TEDx Debrecen kurátora a TEDx konferencia gondolatébresztő előadásairól szólt. – A TED több mint 30 éve indult Kaliforniából, melyet 2012 óta Debrecenben is megrendezünk. Az előadásokon sikeres emberek beszélnek saját életútjukról, s értékes gondolatokat osztanak meg a jelenlevőkkel. Az elmúlt időszakban mintegy 100 személy előadását hallhattuk a legkülönfélébb foglalkozási területekről. Az idei programot Érted címre kereszteltük, s célunk, hogy figyeljünk egymásra, meghallgassuk egymást – mondta.

A Debreceni Tavaszi Fesztivál kínálatában Debrecen város borai is szerepet kapnak, s több borvidék különleges borait is megkóstolhatják majd az érdeklődők.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában