Polgári sikk: az új nő születése

„Van némi közöm a kelmékhez” – fogalmazott ironikusan Kocsár Valéria divattervező a nemrég megnyílt Polgári sikk című időszaki kiállítás megnyitóján a Déri Múzeumban, amikor köszöntőjében arra kereste a választ, miért őt kérték fel a feladatra.

„Divatos és népszerű téma korunkban a divat- és kultúrtörténet, ugyanis országszerte látogathatóak ehhez hasonló kiállítások. Ha megnézzük az itt felvonultatott kellékeket, megfogalmazható a felismerés: az embernek minden korban nagy vágya volt a szépség és az esztétikum iránt”

– mutatott rá Kocsár Valéria.

A divat nőnemű?

Annak kapcsán, hogy kinek és miért öltözködünk, a szakember az akkori korszak híres zsurnalisztája és divattanácsadója, báró Hatvany Lili szavait kölcsönözte: „Azt hiszem, amikor még fiatalok vagyunk, a férfiaknak öltözködünk. Sokáig tart, míg rájövünk, a férfi észre sem veszi, mi van rajtunk. Tehát, mire rájövünk, hogy a férfiaknak nem érdemes, elkezdünk a nőknek öltözködni. A nőknek azért öltözködünk, mert fájdalmat akarunk okozni.” – Be kell vallanunk, hogy Hatvany Lili megnyilatkozása kortalan – jegyezte meg Kocsár Valéria.

Itt vagyunk tehát a XIX. században, de kik is a polgárok? – Vagyonnal, ranggal rendelkező, munkára nem kényszerülő városi lakosok. A korabeli nő nem dolgozik, élettere az otthona, a családnak él, s akár művészi hajlamait is fejlesztheti. Az otthon, a lakás központi szentélye a szalon, mely csak a vendégek érkezésekor nyílik meg. A korabeli polgári otthon státuszszimbólum, intim szféra is, mely a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyet hivatott bemutatni, így az öltözék is szigorú szabályokhoz volt kötve. A hölgyek illemtankönyvben rögzített szabályok szerint éltek akár esemény, akár napszak szerint is – emelte ki Kocsár Valéria, majd hozzátette: a kor öltözékére a nagyívű, nagystílű ruhák voltak jellemzőek: hatalmas fodrok, szoknyák, krinolinok, turnűrök, valamint az ikonikus fűző, amit először a keblek megemelésére találtak ki, s csak később vált a darázsderék kiemelőjévé. A férfiak ebben az időben a házon kívül élték nagypolgári életüket. Klubokban, kaszinókban jártak.

„A nő világa a háza, a férfi háza a nagyvilág volt”

– idézett a divattervező.

Felkészül: az új nő

– A boldog békeidők hihetetlenül izgalmas, sokszínű időszaka volt ez, az ipari forradalom hatalmas változásokat hozott a közlekedésben, az orvostudományban, az iparban, a művészetek terén pedig az izmusok kapnak teret. Ez a némafilmek kora is, melynek egyenes következménye a divat változása, hiszen a szoknyák alól kikerül a krinolin, nincs már turnűr és fűző sem, könnyedebbé válik az öltözködés – mutatott rá a divattervező. – Mindez a feminizmus előretörésének köszönhető, emellett a fűzőt az orvostársadalom is ellenezte. megjelent az új nőtípus, a flapper. A kor divatja a fiús nő, aki bubifrizurát hord, vörös rúzst használ, s a némafilmeknek hála a füstös szemeket preferálja, valamint férfias allűröket vesz fel: cigarettázik, újságot olvas. A nők munkába és iskolába állnak, képzik magukat, a „homefronton” szükség is volt rájuk, ápolónőként tevékenykednek, kereskedelemben, szolgáltatásban dolgoznak, s ezt a korabeli hölgyek nem is igazán bánták. Érdekes hozadéka ennek a kornak, hogy voltak ellenzői is, mégpedig a frontról hazatért férfiak, akik keresték az otthont, a régi rendet, de hiába: dübörög az új világ, a nők nem szándékoztak a szabadságukat feladni. Ebben a korban a régi mellett ott az új arisztokrácia: gyáriparosok, bankárok, akiknek pénzük van, de rangjuk nincs, és ezt beházasodással próbálják elérni – magyarázta Kocsár Valéria.

Chanel, bizsu, flapperek

– 1920-ban megszületik a modern nő, megalkotója pedig nem más, mint Mademosielle Chanel, aki egy teljesen új nőtípust hivatott megteremteni és kiszolgálni” – folytatta a szakember. – Kitalálta az ingruhát, a kardigánt, elérhetővé tette a nők számára az olcsó ékszert, a bizsut. Megteremtette a fekete-fehér kombinációt, a „kis feketét”, valamint beemelte a katonai érából a dzsörzét, ami könnyű mozgást biztosított a hölgyeknek, így a ruha funkcionálissá vált. A flapperek ebben a korban a legelegánsabb és legjobban öltözött nők voltak. Ezentúl nem kellett már a hovatartozást közvetíteni a ruházatban, ami ebben az időszakban felszabadító érzés volt – hangsúlyozta a divattervező.

Magyarországon virágzott a honi divat; a magyar szabónők megvásárolták a párizsi szabásmintákat, néha egy-egy darabot – természetesen összefogással – eredetiben vásároltak meg, szétfejtették, majd asztalra terítve szabásmintát készítettek róla, Így megszületett a párizsi ruha másolata. Mivel a férfiakat korántsem érdekelte ilyen mértékben a divat, az évek elteltével csak nüansznyi változások voltak, és a divatot csupán egy ember ismerte: a szabó.

Kocsár Valéria a korabeli Pesti Napló főszerkesztőjének, Laczkó Gézának a divat jelentőségéről alkotott gondolataival zárta előadását:

„Nem véletlen, hogy bizonyos kor emberei miért éppen bizonyos ruhát viselnek, bizonyos házakban bizonyos bútorok közt laknak. Egy kor ruházatában, építési és berendezési stílusában az emberi gondolat, jellem és természet akkori formája tükröződik vissza, s így a ruházkodás végeredményben részletfeltételekkel járul hozzá annak a nagy kérdésnek a megfejtéséhez, mi is az ember a Földön.”

SZD

Borítókép: Kocsár Valéria divattervező a Polgári sikk című időszaki kiállítás megnyitóján