évet értékeltek

2020.01.17. 09:09

Összetartás és erő jellemzi a közösséget

Vidámság és megújult erő a hajdúnánási Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület háza táján.

Fotó: Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület

A város egyik legrégebbi, legnagyobb és egyik legaktívabb civil szervezete az Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület, akik korukat meghazudtolva rendszeresen találkoznak, programokat szerveznek, és napi szinten állandó „nyüzsgésben” vannak. Többségük nemcsak klubtagok, hanem egyben barátok is, így nemcsak a klubban, hanem egyéb közösségi eseményeken is szívesen vannak együtt, segítik egymást a mindennapok esetleges nehézségeiben is. Köszönhető ez az érdeklődő tagok közösségi erejének és a mindig fiatalos klubvezetőnek, Tímári Balázsnak.

Sokszor kirándulnak

A 81. évében járó elnök a tavalyi évet értékelve elsőként a 105 fős szervezet összetartó erejét emelte ki, akik mindig igyekeznek hozzáadni valamit ehhez a közösséghez, s olyan, aki csak kapni szeretne nem is szerepel tagjaik között.

Alapvető céljaik között a szabadidő hasznos eltöltése mellett egymás életének szebbé, jobbá tétele szerepel. Évente több taggyűlést is tartanak, melyekre 20-30 perces előadásokat is terveznek közérdekű, nyugdíjasokat érdeklő és érintő témákról. Havonta köszöntik a születésnaposokat, negyedévente a névnaposokat. A programokat az elnökség tagjai szervezik, de egy-egy feladatot a tagok között is szétosztanak, olyanoknak, akik szívesen vállalják.

Programjuk nagy részét a kulturális tevékenységek teszik ki, tánccsoportot, éneklő csoportot is működtetnek, akik lelkesen készülnek hétről hétre a fellépésekre, rendezvényekre. Így a megyében is sokan ismerik őket, hiszen a sok meghívás, fellépés miatt ismertségük egyre csak fokozódik.

Minden évben megrendezik a farsangot, az anyák- és az apák napját, az unokázós napot, a nőnapot, a kórustalálkozók fő szervezői a városban, kirándulásokat rendeznek évente több alkalommal is.

Tímári Balázs sok éve van a pályán, ő az egyesület fő mozgatóereje, ám elmondása szerint büszke társaira, akik nélkül nem lenne ilyen „aranycsapat” a nyugdíjasokat összefogó egyesület. Mosolyogva, mindig vidáman az összegzés végén az esztendő elején csak ennyit mond: ”Öregebbek lettünk csak ismételni tudom, de öregember nem vén ember, naponta dúdolom. Ez évben is többször énekeltük, ahogy mondja a nóta „… úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna!”

Fekete Andrea

Borítókép: Tímári Balázs, felesége és Veresné Ica, a vezetőtársa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában