különleges előadás

2020.01.02. 08:16

Operettest Józsán

Oszvald Marikát és művésztársait telt ház fogadta.

Fotó: Kovács Péter

Különleges operettesten vehettek részt az érdeklődők a Józsai Közösségi Házban vasárnap este: Oszvald Marika és barátai léptek fel a Józsai Pódium 4. előadásán. Az operett nagyasszonya mellett Nagy Kíra és Rózsa László, a Csokonai Nemzeti Színház művészei hozták el a közönségnek a legnagyobb operettslágereket.

Vérében az operett

Oszvald Marika (polgári nevén: Oszvald Mária) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operetténekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Gödöllő díszpolgára. Igazi operettcsaládból származik, édesanyja a népszerű szubrett, Halasi Marika volt, édesapja pedig a legnagyszerűbb bonvivánok egyike, Oszvald Gyula. Már apró gyermekkorától a színház és azon belül is az operett világában élt. Gyermekkorában többféle sportot kipróbált, toronyugró országos ifjúsági bajnok volt. 1974-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakát Vámos László osztályában (1971-től). 1971–1972 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1972-től napjainkig a Fővárosi Operettszínház elismert tagja. Bejárta az egész világot. Fellépett Münchenben, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztráliában, Japánban.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában