fotókkal

2020.01.05. 08:45

Minden jót kívántak a regösök az új évre

Újévköszöntő regölést tartottak a Motolla Egyesület idei első alkalmán a debreceni regösök szombat délután.

Fotó: Matey István

Tizennegyedik alkalommal tartottak újévköszöntő regölést a Motolla Egyesület idei első összejövetelén a Debreceni Regösök szombat este a Homokkerti Közösségi Házban. A hagyományőrző esemény szokás szerint kézművességgel indult, most a regösbotot készítettek a gyerekek. A regösbotnak később funkciója is lett, hiszen a fiatalok ezzel kapcsolódtak be a regösénekek előadásába. A jelenleg héttagú debreceni regöscsapat ezúttal is több tájegység regösénekét adta elő. A szokáshoz híven adománykéréssel és áldásmondással zárult a regölés. A regösöket természetesen egy gazda, ezúttal Gyöngy Péter, a Motolla Egyesület vezetője és családja fogadta, majd vendéglátással, beszélgetéssel zárult az esemény.

Összeregölték a fiatal párokat

A regölés hagyományáról Gyöngy Pétert kérdeztük. – A regölés a betlehemezéssel együtt a téli ünnepkör egyik legjelentősebb szokáshagyománya. A két szokás kiegészíti egymást. A betlehemezés a megszülető új fény helyét készíti elő a világban, ezt szentestéig járták, ugyanakkor volt olyan hely, ahol már szenteste megjelentek a regösök. A hagyomány szerint azonban a regösök inkább 26-án, István vértanú napján indultak el, hogy hírét vigyék az új fény születésének, elkezdjék a világ ébresztését. Ahogy megszületett az új fény, jöttek a regösök, hiszen ezt az új fényt kellett erősíteni. Kötött rendje volt a regölésnek. Volt egy beköszönő rész, amikor elmondták honnan jöttek, majd a következő strófákban indulásuk kozmikus környezetét is meghatározták. Utána a csodaszarvast énekelték meg, majd a gazdának bőséget kívántak, és jött a termékenység varázslás. Összeregölték a házasulandókat, a párokat, ez is szerves része volt a hagyománynak. Utána a házigazdát arra biztatták, hogy adakozzon a regösöknek.

Huszonhat éve dolgoznak együtt

A csoport alapítója, Buka László felhívta a figyelmet, hogy a regölés nem előadás, nem bemutató.

– Nem adunk elő semmit, ez nem produkció. Amit teszünk, azt úgy éljük meg, mint a világ legtermészetesebb dolgát, hogy jót kívánunk valakinek. A régi szövegekkel a baráti, emberi kapcsolatokat jelenítjük meg. Istennek, életnek küldöttei, akik az élet örömeit szeretnék szóval, barátilag kifejezni – mondta Buka László, majd a debreceni regös csoport megalakulásáról beszélt: – A Vénkerti Általános Iskolában tanítottam rajzot 26 évvel ezelőtt. Akkor 36 éves voltam, az iskolában betlehemes játékot játszottunk a gyerekekkel. Egy tekerőlantos, mézeskalácsos solymári barátom, Bálint Károly eljött, megnézte a betlehemünket, és felvetette, hogy mi lenne, ha az év végi ünnepkörhöz kapcsolódóan egy férfiasabb, energikusabb, keményebb, csattanósabb, vadabb játékot is játszanánk? Ez a regölés. Megtanított engem egy hosszabb, zalai regös énekre. Egy iskolámbeli tanárral és egy zenész barátommal négyen elkezdtük a regölést. Akkor az iskolában egy véletlen, váratlan baráti kérésre belementem ebbe a felkérésbe. Nagyon jól tettem. Azóta egyetlen évünk sem maradt ki. Az utánpótlás a legnagyobb problémánk. Azt gondoltuk, hogy a regös csapat tagjainak gyermekei majd folytatják. Csakhogy a gyerekek sokfelé vannak. Kérdés továbbra is, hogy lehet-e a gyermekeket behozni ebbe a világba? A legidősebb tagunk 78, a legfiatalabb 48 éves.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában