mindenkit vár a Piac utcai vásár

2019.11.23. 18:51

Színes választék, változatos programok: megnyílt az adventi forgatag Debrecenben

Karikásostor-csattogtatás és hegedűszó csalogatta a sokaságot szombat délután a Kossuth téren az idei adventi vásárba.

A Főnix Rendezvényszervező Kft., a város és a Hortobágyi Nemzeti Park közös szervezésében csikósok és gulyások hangulatos felvonulásával nyílt meg hivatalosan is a vásár. Nem volt szükség hóesésre, a késő őszi, enyhe időjárás is kedvezett azoknak, akik részt vettek a megnyitón, hiszen a forró csoki és a forralt bor beszerzéséhez már kora délután sorba kellett állni.

 

„Nagyon régi hagyományt elevenítünk fel ezzel a bevonulással, hiszen advent kezdetén a pásztorok a Hortobágyról Debrecenbe érkezve jussukat különféle szerszámokra, tartozékokra költötték vagy cserélték el”

– árulta el az egybegyűlteknek Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes vezetője, akinek köszöntőjével hivatalosan is megnyílt a vásári forgatag. Míg a lovas szekéren ülő zenészek a talpalávalót húzták, Egri Péterné menyével és két kisunokájával követte őket. – A családunkban már hagyomány, hogy a vásár megnyitójára ellátogatunk. Szerencsénk van az időjárással is, hogy fagyoskodás nélkül végig tudunk sétálni a fabódék során – mondta. Bár a komolyabb, karácsonyfa alá szánt ajándékokat eddig nem itt szerezték be, a gyerekek mindig kapnak valami vásárfiát, valamint az adventi koszorúhoz valókat is együtt szokták kiválasztani az adventi vásárban, és otthon közösen készítik el. – Tavaly még az unokáim túl kicsik voltak hozzá, de idén már a régóta áhított óriáskerékre is fel fogunk ülni, viszont az első és legfontosabb célállomás a vásárra érkezve mindig az a faházikó, ahol az óriásnyalókát árusítják – árulta el a Naplónak büszke nagymama.

Annyi biztos, hogy kínálatból nincs hiány, akár enni-inni, akár ajándékokat vásárolni érkeznek a főtérre az arra járók, akik közül többen is azt tapasztalták, az árak nem, viszont a portékák választéka nagyobb a korábbi évekhez képest.

Az idei Debreceni Adventi Vásár nyitónapjának programsorozatát a Kelet Brass Band zenekar fellépése koronázta meg, a következő hetekben a forgatag hétköznap 12 és 20 óra között, szombaton és vasárnap pedig 9 és 21 óra között színes programokkal várja vásárolni és falatozni vágyókat.

SzD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában