interjú Markovics Kristóffal

2019.11.25. 11:59

Rapper vagy bűnügyi nyomozó? Még nem dőlt el!

Markovics Kristóf alias Vits a napokban debütál első dalával.

A 17 éves debreceni születésű fiú nyáron tűnt fel az X-faktor tehetségkutató műsor előválogatóján, s produkcióival egészen a mentorházig jutott. Markovics Kristóf bár nem jutott az élő showba, de nem kell bánkódnia, ugyanis ByeAlex a szárnyai alá vette a tehetséges fiatalt, akinek napokon belül megjelenik első videoklipje a legnagyobb videomegosztó portálon.

Mióta érdekel a rap műfaj és mikor kezdtél el rap szövegeket írni?

Már kiskorom óta hallgatok rap zenéket, főleg külföldi előadókat. Eminem például nagy favoritom. Rappeléssel és szövegírással viszont csak egy éve foglalkozom, aminek katalizátora az első nagy szerelmemmel való szakítás volt. A szomorúságom átment dühbe, s egyszer csak azon kaptam magam, hogy a fürdőkádban ülve elkezdtem rímeket formálni, freestyle-olni. Leírtam a két rímpárt egy jegyzettömbbe, s arra gondoltam, mi lenne ha tovább írnám. Így született meg egy délután alatt az első szövegem.

Úgy véltem, írhatnék más témában is, így született például szöveg a szerelemről, a hajléktalanokról, illetve arról, hogy mit gondolok a mai lányokról. Utóbbit elküldtem ismerőseimnek, akik arra biztattak, folytassam.

Egy nap aztán rám írt az egyik haverom, hogy ByeAlex az Instagramon hirdet rap tehetségkutató verseny, s mivel nem veszíthettem vele semmit, feltöltöttem a dalomat, Alex pedig visszajelzett, hogy nagyon tetszik neki az, amit csinálok. Majd láttam az X-faktor felhívást, és úgy gondoltam megpróbálom, így legalább szakmabeliektől kapok egy visszajelzést, van-e értelme folytatnom.

Komoly témákat feszegetsz a szövegeidben. Mit szeretnél közvetíteni?

Természetesen én is járok bulikba, s látom, hogy milyen sokan használják 17-18 évesen a tudatmódosító szereket a szórakozóhelyeken, de saját szememmel láttam azt is – amit megírtam dalszövegben is –, ahogy a szerencsétlen hajléktalant megrugdosták, s leköpték. Szeretném felnyitni a velem egykorúak szemét, hogy nagyon rossz irány, amerre halad a világ, s jó volna változtatni.

A mentorházig jutottál az X-faktorban. Mit tanultál a tehetségkutató műsorból?

Nagyon jó ugródeszka volt, hiszen sok ember megismerhette, mire vagyok képes. Mindenképp megtanított a kitartásra, hiszen az egész napos forgatáson folyamatosan dolgozni kellett, illetve megtapasztalhattam milyen közönség előtt rappelni, hiszen azelőtt beültem a szobámban a székbe, és ott nyomtam magamnak.

Úgy éreztem egyébként, hogy nem lett volna helyem az élő showban, hiszen alig van tapasztalatom, igazából engem az is meglepett, hogy a mentorházig eljutottam. Persze örülök, hogy így sikerült, s ahogy a visszajelzésekből látom, nagyon tetszett az embereknek.

Egy ország szíve facsarodott össze amikor előadtad a nagymamádról szóló dalt. Mit éreztél akkor?

A mentorházas produkciómnál mintha nem is lettem volna ott. Nem láttam a mentorok arcát, azt sem, ahogy reagálnak. Akkor kerültem vissza abba a világba, amikor befejeztem az utolsó sort. Furcsa érzés volt. Bizonyítani szerettem volna magamnak és a mamámnak is, akitől ezzel a szöveggel búcsúztam el. Meg is könnyebbültem utána.

Bár nem sikerült bejutni az élő adásba, ByeAlex nem engedte el a kezed.

Igen, az X-faktoron kívül is dolgozok Alexszel. Segít, hogy legyen egy klipem, és egy jó zenei alapom az első dalomhoz.

Fotó: Kiss Dóra

Miért az Úrihölgy című dallal debütálsz?

Nagyon polgárpukkasztó, trágár szöveg lett, viszont ennek ellenére nekem az egyik kedvencem. A csúnya szavak ugyanis nem öncélúak, hanem kreatívan mondatokba vannak foglalva. Azért választottam ezt, mert úgy éreztem, hogy az első számnak ütősnek kell lennie, meg kell fognia a korosztályomat.

A napokban jön ki a videokliped. Milyen volt a forgatás?

Nagyon élveztem. Azt hittem be leszek feszülve, de átadtam magam a zenének, és szerencsére le tudtam lazulni. Nagyon hosszú volt egyébként, mivel több helyszínen vettük fel Budapesten, például a Bikás parkban és a Budai Vár környékén.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki befusson?

Mint ahogy látjuk, aki megnyer egy tehetségkutató versenyt, nem feltétlenül jelenti azt, hogy előadóként is fog tovább tevékenykedni. Szerintem jól kell forgatni a lapokat. Már keresett meg producer, de úgy vélem, jól át kell gondolni, mit fogadok el és mit nem. Ha van egy jó menedzser, szerintem könnyen be lehet futni, a rap ugyanis elég keresett hazánkban.

Most érettségizel. Van „B” terv, ha nem sikerül a rap karrier?

Nekem jelen pillanatban a rap a „B” terv. Az „A” pedig egy diploma. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára jelentkezek, mivel bűnügyi nyomozóként szeretnék lediplomázni. A nagymamám testvére katona volt a világháborúban. Felnézek a katonákra, szerintem tényleg hősök. Apukám, bátyám és unokatesóm is rendőr volt, így egy kicsit belelátok a szakmába, s azt kell mondjam, vonz az egyenruha. Szeretnék szolgálni és védeni.

Pálfi-Tóth Zoé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában