Kedvencem a helyi kultúrában

Miért éppen Vámosi István? Mert számomra ő az egyik olyan tanár, akitől nagyon sok mindent kaptam az oktatása során. Tőle nem csak tánclépéseket tanultam, hanem köztük azt is, hogy nem szabad ennyire maximalistának lennem, mint amilyen vagyok. Sem a való életben, sem a táncban. Sokkal fontosabb az, hogy azt, amit csinálok, élvezzem, legyen ez tánc vagy bármi más az életben. De mindemellett azt is megtanultam, hogy a vereséget is tudni kell elviselni, hiszen az életben sokkal nagyobb problémáim lesznek majd, mint az, hogy éppen nem értem el helyezést egy szólótáncversenyen.

Mióta táncol?

15 éves koromban kezdtem el, tehát 19 éve.

Mi inspirálta a táncra? Minek apropóján kezdte el?

A kollégiumban lévő barátaim hívtak el a gimnázium tánccsoportjába.

Mikor és miért döntötte el, hogy néptáncpedagógus szeretne lenni?

Az érettségi után egy akkori táncos társam hívott el, hogy segítsek neki egy kicsi faluban táncot tanítani. Aztán abból, hipp-hopp, két csoport lett és utána már itt az együttesben is szükség volt férfi oktatóra, így adta magát a helyzet. Aztán nagyon megszerettem. Jöttek a sikerek is és akkor határoztam el, hogy ezt komolyabban szeretném csinálni és jelentkeztem a Táncművészeti Főiskolára.

Mik azok a negatív dolgok, amiket fel tudna sorolni ebben a szakmában?

Ebben a szakmában az egyik negatív dolog, hogy nagyon nehéz egy helyen tanítani és abból megélni, nagyon sokat kell vándorolni. Általában akkor kezdünk el tanítani, mikor a másik ember befejezi akár a munkáját, akár az iskolát és így teljesen más a ritmusunk is, mert így gyakran este 9-re vagy 10-re érünk haza. Ennek nyilván előnye, hogy reggel nem kell hamar kelni.

Miért szereti ezt a szakmát? Melyek a pozitív dolgok?

Ahogy az előbb említettem; nem kell nagyon korán kelni, ami számomra kifejezetten kedvező. Valamint, hogy abban élek, amit szeretek, ilyen a zene, a tánc és a mozgás. Az is nagyon jól esik, amikor pozitív visszajelzés történik, látom a tanítványokon, hogy azt a táncot, amit megtanítok, élvezik és szeretik. Továbbá nagyon szeretek koreográfiát készíteni vagy feldolgozni egy nehezebb táncanyagot, és jó megélni, mikor – Istennek hála – később azt sikerek övezik. Mint ahogy azt is, hogy munkám során rengeteg emberrel találkozom, akiktől nagyon sok szeretetet kapok, és ez nem minden szakmában történne meg.

Mennyi idő kitalálni egy adott koreográfiát?

Ez igazából több mindenen múlik. Éppen az adott csoporton is vagy épp az ihleten. Van olyan is, amikor sikerül egy koreográfiát 2-3 óra alatt megcsinálni. De előfordul, hogy ez sokkal tovább tart, ha például egy bonyolultabb táncról van szó. Néhol folyamatokat is összeállítani van, hogy több hónapba telik, mire az egész összeáll. Főleg ha dramatikus és van benne egy kis prózai szál, akkor különösképp tovább tarthat a kelleténél. De ez is az adott csoporttól függ, hogy erre mennyire vevők.

Egy koreográfia kitalálásakor miből merít ihletet? Van konkrét dolog, ami inspirálja?

Engem főleg az adott zene szokott inspirálni. Vannak kedvenc dallamaim az adott tájegységről, ezekre kimondottan szeretek koreográfiát csinálni, mert ezeknek érzem legfőképp az energiáját, erejét, és ha az létrejön, akkor utána megjelennek bennem folyamatok, terek, képek és ezeket a „kis látomásokat” próbálom beletenni a koreográfiáimba. Van olyan is, amikor az ihletemet egy jó könyv vagy vers olvasásakor szerzem.

Mindig is ezt a szakmát szerette volna művelni vagy volt más is, ami felmerült?

Én az igazat megvallva jogásznak készültem és jogi egyetemre mentem az érettségi után. Aztán ezt otthagytam a táncoktatás kedvéért, hogy el tudjak kezdeni többet dolgozni. Úgyhogy alapvetően jogász lettem volna.

Véleménye szerint mi kell ahhoz, hogy valakiből jó néptáncpedagógus váljon?

Úgy gondolom, kell hozzá alázat, elhivatottság, türelem és következetesség. Fontos, hogy kompetens legyen az adott területen és ezt a tanítványok is érezzék, lássák. Plusz hasznos, ha ért az adott korosztály nyelvén.

Mit érezne, ha esetleg úgy alakulna az élete, hogy nem művelhetné tovább ezt a szakmát?

Ezen sokszor elgondolkodtam már. Fiatal korom óta ez a hivatásom és az igazat megvallva nem is nagyon érzem, hogy értenék máshoz. Valószínű, hogy ha nem ez lenne a munkám, akkor is a zene, valamint a színpad, fiatalok vagy a gyerekek közelében talán színpadtechnikusként vagy akár más tanárként. De mindenképpen úgy gondolom, hogy tánc nélkül nagyon üres lenne az életem.

Barankai Réka, Debreceni Ady Endre Gimnázium