fotók és videó

2019.11.12. 16:03

Adyról egy nagy „kávéházban”

Kocsis Csaba rendező bakancslistáján szerepelt a Pető Istvánnal közös verses-zenés emlékest.

Fotó: Kovács Péter

Hamisítatlan kávéházi hangulat fogadta a Körömvirág együttes és Pető István versmondó Dalok a labdatérről (Ady 100) című műsorát a Biharországi esték programsorozatban hétfőn este Berettyóújfaluban, a Nadányi művelődési házban. A telt ház előtt megtartott előadáson huszonnyolc, az együttes által megzenésített költemény hangzott el, miközben az est gazdái vetített képekkel igyekeztek megidézni Ady korát.

 

Az est rendezőjét, a Körömvirág együttes vezetőjét, Kocsis Csabát kérdeztük az előkészületekről, a műsoros estről.

Vetített képek, öltözet, hangulat

- A gyermekszínészként bő huszonöt évvel ezelőtt a Csokonai Színházban Nyilas Misit alakító Pető Istvánnal húsz éve fogalmazódott meg bennünk az Ady-est terve. Részemről nem az első ilyen jellegű zenés-verses est, hiszen Balogh Gyula és Bai Károly versmondókkal volt már egy József Attila-műsorunk. Megmondom őszintén, hogy Pető Istvánnal nagyon szerettem volna egy verses estet összeállítani, mondhatnám, hogy a bakancslistámon is rajta volt. Ez 2015-ben teljesült, akkor Nadányit és Kosztolányit szavalt annak emlékére, hogy 1935. január 17-én itt járt Kosztolányi Dezső. Visszatérve az Ady-estre, beszélgetve Pető Istvánnal, kiderült, hogy ő Adytól tud a legtöbb költeményt. Nekem, illetve a Körömvirág együttesnek viszont egyetlen megzenésített Ady-vers sem szerepelt a repertoárjában. Másfél évvel ezelőtt hozzákezdtem az Ady-verseket nézni, bújni, válogatni, zenésíteni. Tizennégyet választottam ki és zenésítettem meg. Ez a műsorban elhangzott költeményeknek a fele. Tettünk bele Juhász Gyula- és Emőd Tamás-verseket is. Műsorunkkal Ady korát szerettük volna megidézni, ehhez igazítottuk a színpadképet és az öltözetünket is. Ezt segítették a vetített képek, kettő kivételével az én fotóim. A másik, ami érdekes, hogy a zenében megjelenítettük Dankó Pistát. 1901-ben Váradon járt Dankó, akkor az eseményről Ady írt, mint ahogy arról is, hogy a cigánymuzsikus, nótaszerző ellátogatott Élesdre. Volt a műsorunknak egy előzetes bemutatója, mégpedig Berekfürdőn, a kortárs költőknek, szerkesztőknek tartott összejövetelen. Ott is kaptunk tanácsokat a műsor formázásához. Akkor került be a Szajna partján, vagy az Engem szeretsz, hogy Lédát se hagyjuk ki, mert az egy fontos epizód Ady éltében. Folytatás? Minden műsornak van előélete, és szeretnénk, ha lenne utóélete is. Minél több helyen szeretnénk bemutatni, mert jövőre lesz Ady halálának 101. évfordulója.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában